Koronavírus: emberkísérletbe fogott egy kínai cég Beoltotta dolgozóit és családtagjaikat tesztelés alatt álló koronavírus-vakcinájával a Sinovac Biotech kínai oltóanyaggyártó.
A brit kormány szerint már csak hetek vannak hátra a brexit megtárgyalására Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Londonnak október közepéig egyezségre kell jutnia az Európai Unióval a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről, mivel annál későbbi időpontban már nem …
Újabb lélektani határt ugrott át a fertőzöttek száma Már 27 003 973 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 882 062, a gyógyultaké pedig 18 056 984 a baltimore-i Johns …
Navalnij megmérgezése: éleződik a vita a németek és az oroszok között Berlin kettős játékot játszik azzal, hogy nyomozást sürget a szerinte megmérgezett Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügyében, miközben szándékosan elhúzza ezt a folyamatot azzal, hogy …
Halasztják a vírus miatt a nyitást egy budapesti egyetemen (frissítve) Egy héttel később, szeptember 14-én kezdődik a tanév a Budapesti Gazdasági egyetemen. Később, vasárnap este azt közölték: mégis elindul szeptember 7-én a félév.
Októberben amerikai elnök előtt tiszteleg Budapest A tervek szerint október 23-án avatják majd fel George H. W. Bush szobrát a Szabadság-téren.
Brexit: a britek készülődnek a legrosszabb kizuhanásra Nagy-Britannia készen áll a kereskedelmi kapcsolatok fenntartására az Európai Unióval akkor is, ha e kapcsolatrendszer feltételeiről nem születik megállapodás - mondta David Frost, a brit …
Elkapta egy budapesti polgármester a vírust D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere vasárnap reggel arról, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje.
Rómában is sokan tagadják a vírus létezését Koronavírus-járványt tagadók tüntettek a hétvégén Róma történelmi központjában a fertőzés terjedését akadályozó óvintézkedések ellen. Több ezren voltak, és egyikük sem viselt maszkot.
Közveszélyes hűsölésbe kezdett egy repülő utasa Melege volt, úgyhogy kinyitotta a repülőgép vészkijáratát és a szárnyon levegőzött egy utas.