Minden jel lefelé mutat Veszteséggel zárta a hetet az amerikai tőzsde, a New York-i irányadó indexek pénteken is a negatív tartományban mozogtak.
Csak az OTP ragadt a gödörben A BUX 0,3 százalékos pluszban zárt pénteken, a blue chipek közül egyedül az OTP részvények jeleztek veszteséget.
A régiót veszélyezteti a lengyel kormány tehetetlensége Donald Tusk kormánya már a 2011-es választásokra gyúr ahelyett, hogy a költségvetési hiány elharapódzásának megfékezésén fáradozna.
Az ukránok és a lengyelek pofozzák a forintot A hazai deviza eurójegyzése 271 fölé is benézett péntek koradélután azt követően, hogy a közös európai deviza korareggel még 268 forint alatt forgott.
Mikulás helyett csak a járvány jön az idén Az elmúlt héten ismét több mint 30 százalékkal nőtt az influenza-tünetekkel orvoshoz fordulók száma Magyarországon.
Jövőre jön el az ítélet napja Kelet-Európában Az EBRD vezető közgazdásza szerint tovább nő majd a régióban a bedőlő hitelek aránya. A térségi bankok számára fájdalmas lesz majd a felismerés, hogy túl …
Láthatáron a 250 forintos euró A térségi devizák, s különösen a forint annak ellenére tudtak tovább erősödni, hogy a hónap elején már úgy tűnt, a július óta tartó rally lejtmenetbe …