Milliárdokért őriztet a MÁV Négy vasúti cég az ország 32 régiójában nettó 3 milliárd 702 millió forintért végeztet különféle személy- és vagyonvédelmi szolgáltatásokat.
Többe kerül a tram-train járműtelepének építése A kormány 1 milliárd forinttal megemelte a „Szeged–Hódmezővásárhely tram-train rendszerhez szükséges járműtelep építése” című projekt támogatását, így az 4 milliárd 481 millió forintot tesz ki.
Támogatja a kormány a Makovecz-épületek felújítását A Makovecz Imre-életmű gondozására 12 milliárd 420 millió forintot hagyott jóvá a kormány, a program 30 épületet érint.
A kormány elfogadta a főváros feltételeit - zöldítés is lesz a betonozás mellett A Fővárosi Közgyűlés azzal hagyta jóvá a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését, hogy a kormány elfogadja a főváros feltételeit és az elfogadó nyilatkozatot 2019-ben nyilvános határozatban …
Még nagyobb szigor közeleg Tokaj-Hegyalján Borszőlőt termő terület nem vonható ki a művelésből, új kőbánya nem nyitható, illetve a meglévők elsősorban a helyi építést kell, hogy szolgálják, továbbá óriásplakát csak …
Három év alatt lesz végleges helye a Budapest Környéki Törvényszéknek A kormány 10 milliárd 334 millió forintot biztosított arra, hogy az M3 Business Center irodaházat alkalmassá tegyék a Budapest Környéki Törvényszék elhelyezésére.
Bőkezű a kormány a külföldi ösztöndíjasokkal A kormány a külföldi egyetemisták magyarországi tanulmányait támogató Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramra 2020-ra 33,5 milliárd, míg 2021-től évente 40 milliárd forintot hagyott jóvá.
A következő évek bevételeiből is osztott a kormány A Lentiben épülő kézilabda munkacsarnokra, a Márton Áron Szakkollégium felújítására, valamint Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítására közel 15 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.
Milliárdokat oszt a kormány lőterekre Öt lőtér megépítéséről döntött a kormány, ezek egyenként közel 900 millió forintba kerülnek.
Pereskedik vele, mégis stratégiailag kiemeltté tette az állam a bedőlt céget A Penta Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Kft-t, valamint a Szatev Fehérjefeldolgozó- Takarmánygyártó és Közszolgáltató Zrt-t - mint felszámolás, illetve csődeljárás alatt lévő céget …