Lassult a termelőiár-növekedés az EU-ban Márciusban a várt 0,2 százalékpont helyett 0,3 százalékponttal 2,4 százalékra lassult az eurózónában a termelői árak éves növekedési üteme, míg a 15 tagú EU-ban 2,5 …
Hároméves csúcson az európai munkanélküliség Márciusban az eurózóna munkanélküliségi rátája a vártnál kevésbé nőtt, ám így is hároméves csúcsot ért el, míg a 15 tagú EU-ban az állástalanok aránya stagnált.
Kiszáradnak a német kriglik Egyre kevesebb sör fogy Németországban, a szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint az első negyedévben az egy évvel korábbinál közel 10 százalékkal kevesebb folyékony kenyeret gurítottak …
Remekelnek a gyógyszergyárak, tovább száguld a Brau A Budapesti Értéktőzsdén lefelé tart a vezető részvények többségének árfolyama, a Mol kettő, a Matáv másfél, az OTP egy százalék körüli mínusznál tart. A blue-chipek …
Egymilliárd dollárral léptek meg Huszeinék A világ legnagyobb bankrablását hajtotta végre március 18-án a Huszein família - írja a New York Times-ra hivatkozva a radio.hu. Szaddam egyik fia és társai …
A befektetők a rákgyógyszer sikerének örülnek Több mint kilenchavi csúcspontra ugrott az AstraZeneca részvényeinek árfolyama a londoni börzén, miután az Egyesült Államokban engedélyezték a cég új rákgyógyszerének forgalomba hozatalát - jelentette …
Száguld az euró, mindenki dollárt ad el Négyéves csúcsra ugrott az euró dollárral, fonttal és jennel szembeni árfolyama annak köszönhetően, hogy a nemzetközi devizapiacokon a Fed mai ülését megelőzően szinte mindenki szabadulni …
Az MNB-elnök szerint késhet az euró bevezetése (új) Reálisan 2009-ben vagy 2010-ben csatlakozhat Magyarország az eurózónához - jelentette ki újságírók előtt Járai Zsigmond, az MNB elnöke egy budapesti konferencián.
Európai szolgáltatóipar: fény az alagút végén Továbbra is csökken az eurózóna szolgáltatószektorának teljesítménye, de reményre ad okot, hogy az érintett cégek a korábbiaknál optimistábban látják a jövőt - derül ki a …
Brüsszel minden korlátot lebontana Az EU hatóságai olyan átfogó szabályozórendszer bevezetésére készülnek, melynek segítségével végre lebonthatóak lesznek az uniós tagállamok közti, a szolgáltatások szabad áramlását fékező akadályok - írja …