Még bírja nyereséggel az InterContinental Az utóbbi fél évben ugyan csökkent a InterContinental hotellánc árbevétele, ám még így is bőven nyereséges.
Égi kötelék a KLM és az Air France között Hollandia legnagyobb légitársasága, a KLM valószínűleg az Air France-ot választja stratégiai partneréül - legalábbis a De Telegraaf című holland napilap szerint.
Minden hatalmat az euróországoknak! Az európai konvent hamarosan tárgyalja az eurózóna tagországainak kérését, miszerint nagyobb hatáskört szeretnének saját gazdaságuk felett. A terv erőteljesen megkurtítja a nem a közös valutát …
Nem akarunk kimaradni az iraki újjáépítésből A Gazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára, Réthy Imre washingtoni tárgyalásai során találkozott az iraki újjáépítésben kulcsszerepet szátszó Bechtel csoport vezetőivel, akiknek tíz pályázó magyar cég adatait …
Patkányok járnak a konyhamalacok nyomában? Vitába keveredett egymással a környezetvédelmi és az agrártárca az úgynevezett konyhamalacok, vagyis az ételmaradék-őrlők miatt. Az előbbi ugyanis a szerkezet forgalmazását rendeletben szabályozná, addig pedig …
Autófinanszírozási trükkök - nem a vevő jár jól Egyes autókereskedők a piaci árnál akár kétszázezer forinttal is többet kínálnak a beszámítandó használt kocsiért új autó vételekor vagy egy roncsautóért ígérnek háromszázezer forintot. Az …
Tokió emelkedéssel zárta a csütörtököt Csütörtökön a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe 0,41 százalékkal 8 051,66 pontra nőtt, míg a szélesebb alapú TOPIX 0,77 százalékkal 816,06 pontra erősödött.
Törvényességi felülvizsgálat alatt a Zalakerámia-közgyűlés A Zalakerámia Rt igazgatósága megtárgyalta az Általános Értékforgalmi Bank Rt. és a Kafijat Kereskedelmi és Consulting Kft. összes, az ajánlattevők tulajdonában nem lévő szavazati jogot …
Greenspan segítette a Dow Jonest Alan Greenspan Fed-elnök szavai csupán kissé voltak optimisták, ám ez elég volt, hogy három nap esés után végre erősödjön New York. Az S&P 500 0,4 …
Negyedmilliárd jut az EU-minisztériumnak Az európai integrációs tárca nélküli miniszter hivatalának a költségvetési előirányzatok módosításával 252,8 millió forintot különített el a pénzügyminiszter a költségvetés általános tartalékából. Az apparátus így …