A PKN Orlen Mol-részesedésre vágyik A lengyel PKN Orlen mai bejelentése szerint a vállalat fontolgatja, hogy részt szerez a magyar olajipari cégben a Mol állami pakettjének privatizálása során. A társaság …
Növekedtek hét elején a hozamok Közepes forgalmú nappal kezdte a hetet az állampapírok másodlagos piaca, a referenciahozamok minden futamidőben emelkedtek. Nagyobb mértékű, 10 bázispontos növekedés az 5 éves futamidőben volt …
Szélessávú internet az autó hátsó üléséről A 3Com Corporation és az olasz Fiat autógyár együttesen fejlesztett ki egy olyan új járműkoncepciót, amely lehetővé teszi, hogy az utasok nagy sebességgel csatlakozzanak az …
Matematikatanárokat jutalmazott a Graphisoft Ma délelőtt adták át a Graphisoft hat évvel ezelőtt létrehozott Matematika Alapítványának ez évi díjait. Összesen 21 matematikatanár részesült elismerésben.
Bush az erős dollár pártján áll, de nem rajta múlik George Bush a G8-ak franciaországi konferenciáján az erős dollár pártjára állt, bevallotta ugyanakkor, hogy nem rajta múlik a zöldhasú kurzusának alakulása - írta a Reuters …
Nagy forgalom mellett ismét gyengül a forint Viszonylag nagy forgalom mellett tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon. A hazai fizetőeszköz a sávban 8,7 százalékon áll, vagyis 252 forint egy euró.
Jelentős olajár csökkenést prognosztizálnak a második félévre Piaci elemzők szerint a kőolaj ára a második félévben 15 százalékkal csökkenet.
A küszöb alatt az eurózóna inflációja A 12 országot felölelő eurózóna inflációja májusban éves szinten 1,9 százalékra csökkent az áprilisi 2,1 százalékról, s ezzel az ECB által meghatározott 2 százalékos küszöb …
DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ Egy-másfél százalék közötti emelkedést mutatnak az irányadó európai tőzsdék, a BUX 38 pontos pluszban, 8375 ponton áll. Az euró tovább erősödött a dollárhoz képest, a …
Mától él a Zalakerámia ajánlat Miután a PSZÁF áldását adta az ÁÉB és a Kajifat Zalakerámia részvényekre tett nyilvános ajánlatára, mától hivatalosan is felajánlhatjuk csempegyári papírjainkat a vásárlóknak. A részvényeseknek …