A bosnyákok is az IMF-től várnak segítséget Bosznia 1 milliárd eurós IMF-hitelért folyamodhat az ország jegybankjának elnöke szerint.
Biztos kéz szünteti meg a lánctartozásokat A beruházásoknál fedezetkezelő bevonását tartja szükségesnek a lánctartozás felszámolására hivatott intézkedéscsomag egyik elemeként a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban készült javaslat.
Az OTP szerint kevés a szigor A magyar gazdaságban az eddig bejelentett 200 milliárd forintos kiadásmérséklés kevésnek bizonyulhat a GDP-hez képest 2,9 százalékos hiánycél teljesítéséhez idén.
Elszáll a szlovák hiány Jelentősen felfelé módosította a költségvetési hiányra vonatkozó prognózisát a szlovák pénzügyminisztérium, de az új számok is beleférnek még a maastrichti limitbe.
Forinterősödést hozott az ECB-intervenciós pletyka Az Európai Központi Bank esetleges kelet-közép-európai devizavásárlása hajtotta fel az árfolyamokat szerdán.
Kennedyt választotta az OTP Kis emelkedéssel, 1960 forinton zárt az OTP - ebben az évben lépett hivatalba JFK.
Esésbe váltottak a hozamok A keddi ugrást követően délnek vették az irányt a referenciahozamok az állampapírok másodlagos piacán.
Lassabban romlik az amerikai építőipar helyzete Az építőipari kiadások a várakozásoknál kisebb mértékben csökkentek februárban.
Vonzóvá váltak az árak az amerikai használtlakás piacon A használtlakások tengerentúli piacán 2,1 százalékkal emelkedtek a szerződéskötések februárban. A vártnál jobb adatok ellenére még mindig 1,4 százalékkal alacsonyabb az aktivitás mint egy évvel …