Elfogyott a lendület az európai emelkedésből A főbb európai irányadó tőzsdeindexek, mint a Footsie a DAX és a CAC40 péntek késő délelőtt 1,2 százalékos emelkedést mutattak, feladva reggeli csúcsaikat.
Szenved Nagy-Britannia Az elmúlt harminc év legnagyobb visszaesését produkálta a brit gazdaság az első negyedévben - a közgazdászok év végére már növekedést várnak.
Védekezik az OTP a felvásárlás ellen - közgyűlési tudósítás percről-percre A 10 órára összehívott részvényesi találkozó nem volt határozatképes, az újrázás 11 órakor indult.
Az AmEx eredménye feleződött, de még rosszabbra számít Az American Express az idei év első negyedévében 56 százalékkal rosszabb eredményt ért el, mint a tavalyi év első három hónapja során.
Nyomoznak a Megyeri-híd ügyében Hűtlen kezelés miatt indul nyomozás a Megyeri-híd építéséhez kapcsolódóan.
Szárnyal a Viasat3 Az általánosan csökkenő médiapiaci tendenciák ellenére a Viasat növelni tudta bevételét 2009 első negyedévében - olvasható a Kreatív Online-on. A siker egyik oka a TV6 …
Negyedével nagyobb az Amazon Az Amazon.com csütörtöki gyorsjelentése szerint első negyedéves profitja 24 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.