Nőtt a Nissan bevétele és nyeresége A Nissan japán autógyártó árbevétele 6 százalékos éves növekedéssel 2680 milliárd japán jen lett 2014 harmadik negyedévében, nettó nyeresége 15 százalékos ugrással 124,9 milliárd jent …
KSH: 27 százalékkal több új lakás épült Az év első kilenc hónapjában 27 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 30 százalékkal haladta meg a …
Kgfb: ekkora emelkedés látszik az első nap kötéseiből Az év végi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első 24 órájának adatai szerint a kötések éves átlagdíja 11 400 forint, szemben a tavalyi első napi …
Fontos bejelentés jön Ma teszik közzé Brüsszelben Európai Bizottság őszi előrejelzését az EU-tagországok gazdaságának várható alakulásáról, ez lesz a frissen hivatalba lépett, Jean-Claude Juncker vezette uniós testület első …
Levelet kapott Varga a cafeteria adóemelése miatt Levelet juttatott el a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet (VTSZ) Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, mert megdöbbenéssel olvasták a jövő évi költségvetés tervezetében, hogy megemelnék a cafeteriát …
A Fed elnökével tanácskozott Obama A gazdaságról és a pénzügyek felügyeletéről folytatott kedden megbeszélést Barack Obama amerikai elnök Janet Yellennel (képünkön), az amerikai jegybank szerepét betöltő tartalékbank-rendszernek, a Federal Reserve-nek …
Újabb görög védőháló kell? Görögországnak nem szabad biztonsági háló nélkül kilépnie a nemzetközi pénzügyi mentőcsomag védelme alól - vélte hétfőn egy magas rangú európai uniós tisztségviselő, aki rendkívül valószínűtlennek …
Moody\'s dicséret Szlovákiának Szlovákia mély gazdasági és pénzügyi integrációja a központi EU-gazdaságokkal, a mérsékelt államadósság-ráta, a gazdaság jelentős adósságelviselő kapacitása és a rugalmas hazai adósságpiac támasztja alá a …
Épphogy, de emelkedni tudott Budapest A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,99 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 17 350,31 ponton zárt hétfőn.
Jó hír jött az USA-ból Javult az amerikai szolgáltató szektor teljesítménye, az amerikai Institute for Supply Management (ISM) nem feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 59 pontra emelkedett októberben a szeptemberi 56,6 pontról.