Felújítják a Déli vasúti hidat Meghirdette az infrastruktúra-fejlesztő társaság a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közti fővárosi vasúti pálya fejlesztésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány pályázatát, amely tartalmazza a Déli összekötő, vasúti …
316 forint felett az euró Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedésben.
Óriások násza az olajpiacon A világ legnagyobb olajipari technológiai szolgáltatója, az amerikai Schlumberger 14,8 milliárd dolláros (4055 milliárd forint) vételi ajánlatot tett a Cameron International olajipari berendezéseket gyártó cégre.
Már 75 millió számítógépen fut a Windows 10 Kevesebb mint egy hónappal piaci bevezetése után már több mint 75 millió személyi számítógépen és más eszközön fut a Windows 10 operációs rendszer - jelentette …
Veszteséges zárás Európában Az előző napi nagy nyereségek után veszteséggel kezdték és úgy is fejezték be a napot szerdán a főbb európai tőzsdék.
Októberben indul a Fed-kamatemelés? Egyre több Wall Street-i befektető és bróker számít arra, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) októberben indítja el kamatemelési ciklusát - …
Nagy tűzijáték New Yorkban Szerdán erőteljesen emelkedő nyitással nyugtázták az amerikai tőzsdeindexek a tartós fogyasztási cikkek gazdasági élénkülésre utaló júliusi növekedését.
Nőtt júliusban a tartós fogyasztási cikkek megrendelése az Egyesült Államokban A vártnál nagyobb mértékben emelkedett júliusban a tartós fogyasztási cikkek megrendelés-állománya az Egyesült Államokban - közölte szerdán a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census …
Újabb jelentős árcsökkenés jön a kutakon Csökkenti bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI …
Csődbe ment a Magyarországon is aktív román Astra biztosító Fizetésképtelenné nyilvánította a román Astra biztosítótársaságot az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF) szerdán, és megvonta működési engedélyét, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság …