Nem örült eléggé Ázsia A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden, óvatos profitkivétel miatt, visszaesett a hétfőn elért, öthavi csúcsról.
Nyugdíjügy: a tulajdon védeleme lehet a döntő Egy, a Bokros-csomag kapcsán 1995-ben hozott alkotmánybírósági határozat szerint "a rendszer részei a járulékfizető munkáltatók", és ez a járulék is tulajdonvédelem alá esik - írja …
Obama befagyasztotta a béreket Barack Obama amerikai elnök hétfőn Washingtonban bejelentette, hogy két évre befagyasztja a szövetségi polgári alkalmazottak bérét.
A KT 80 módosító indítvány elfogadását nem javasolja A Költségvetési Tanács (KT) az Országgyűlés plenáris ülése elé kerülő 117 módosító indítványból és a 119 kapcsolódó módosító javaslatból összesen 80 elfogadását nem javasolja - …
Megkétszerezte államkötvény-vásárlásait az ECB Az Európai Központi Bank (ECB) közel kétszer annyi államkötvényt vásárolt a múlt héten, mint a megelőző hét napban, s a legtöbbet tavaly szeptember óta.
A vártnál jobban teljesített a Strabag A vártnál jobb eredményeket produkált a Magyarországon is érdekelt Strabag az év első kilenc hónapjában: a működési eredmény 10 százalékkal 193 millió euróra nőtt - …
Matolcsy: hiteltelen és professzionálisan megalapozatlan az EB előrejelzése Matolcsy György szerint "hiteltelen és professzionálisan megalapozatlan" az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal kapcsolatos gazdasági előrejelzése. A kormány tartja magát saját előrejelzéseihez.
Egyre kiszámíthatatlanabb a magyar gazdaságpolitika (londoni elemzők) A kormány felé leadott "figyelmeztető lövésként" értékelték és az általuk "egyre kiszámíthatatlanabbnak" nevezett magyar gazdaságpolitikával magyarázták londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar jegybank (MNB) negyed …
Ismét megugrott a magyar kockázati felár Meredeken emelkedtek a hétfői londoni kereskedésben a magyar, az ír, a spanyol és a portugál államadósság-törlesztési kockázat biztosítási díjszabásai (CDS), jelezve a romló befektetői hangulatot.
Cafeteria: további részletek derültek ki az új elemről Várhatóan a következő napokban elkészül a Széchenyi Pihenő Kártyáról szóló kormányrendelet tervezete.