Új pénzt vezetnek be Magyarországon az idén Nyár végén, ősz elején forgalomba kívánják hozni a Rábaköz saját �pénzét�, a tallért � közölte Huttlesz Mihály, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnökhelyettese az MTI érdeklődésére.
Ázsiába is elért az esés szele A tokiói értéktőzsde fő mutatója is esett szerdán, miután kedden a vezető börzéken korrekció volt.
Óvatosak maradtak a forinttal szemben Szerda reggel az euróért 275,27 forintot kellett adni, ami kicsit többb a keddi késői 275,19/eurónál. A frank 213,30 forintba került reggel.
Jövőre kiirhatják a paksi bővítési pályázatot A Paksi Atomerőmű tervezett bővítésére várhatóan 2012 elején írják ki a tendert, a kiértékelésre pedig 2013 első felében lehet számítani - válaszolta Fellegi Tamás nemzeti …
Még idén javulhatnak Magyarország hitelbesorolási kilátásai Előzetes forgatókönyvekkel készülnek a londoni elemzők a februári reformcsomag kapcsán. Ha a program kifejezetten jónak bizonyul, még idén javulhatnak Magyarország kilátásai.
Újabb lépést teszünk pénteken az orosz gázfüggőség ellen Szlovákiát és Magyarországot összekötő gázvezeték felépítéséről szóló szerződést ír alá pénteken Pozsonyban Iveta Radicová szlovák, és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Hatalmas érdeklődés mellett keltek el az első eurókötvények Nyolcszoros túljegyzéssel és a hasonló lejáratú német államkötvények hozamánál 57 bázisponttal magasabb, 2,8 százalékos átlaghozammal zárult az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) első kötvénykibocsátása.
Már pályázható több mint ezermilliárd forint Januártól 1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében, a meghatározott stratégiai célok mentén - jelentette be kedden Egerben Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési …
A magasabb alapkamat megdobta a kötvényhozamokat is Megemelt meghirdetett összeg és értékesítés mellett nőtt a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján, a hozamok nagyjából a …
Orbánnal tárgyalna az Európai Szakszervezeti Szövetsége Tárgyalásokat sürget Orbán Viktorral az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC), hogy egyeztessenek a válságról, az arra adott európai válaszokról, a szociális Európát veszélyeztető, az állami szektort …