Változatlan a brit alapkamat Változatlan szinten, a csaknem két éve érvényes, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A döntés megfelelt …
Megint drágulhat a kenyér A gabona és a liszt árának emelkedése miatt jelentősen drágulhat a kenyér a következő hetekben, szakértők szerint akár 400 forintra is felmehet egy kiló fehér …
A forint a legstabilabb deviza a régióban Alig változott a forint árfolyama, az eurót a szerda éjszakai 271,70 forint után csütörtök reggel 271,54 forinton jegyzik a bankközi kereskedelemben.
Tovább támadja Matolcsy az előző kormányt Matolcsy György a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent írásában újólag megerősítette azt az álláspontját, hogy az előző kormány által benyújtott 2010-es költségvetés hamis számokon alapult és …
Borhiány lesz Magyarországon az idén Hiány lesz az idén soproni borból; a térségben az utóbbi évek legkisebb termését szüretelték az ősszel - mondta Taschner István hegybíró az MTI-nek.
Idén már nem várnak magyar kamatemelést Londonban A magyar jegybank (MNB) monetáris tanácsába várhatóan a kormány pénzügypolitikai álláspontjával "rokonszenvező" új tagok kerülnek a hamarosan esedékes váltás nyomán, és - jóllehet az új …
Huszáros stílusban folytatja Budapest a Le Monde szerint Kockázatos utat választott a konzervatív Orbán Viktor Magyarország gazdasági növekedéséhez címmel ismertette a miniszterelnök országértékelő beszédét szerda délután a Le Monde.
Túl magabiztos és figyelmetlen volt az IMF Kevés világos előrejelzést adott a világválság közeledtéről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a válsággal kapcsolatos kockázatokról és sebezhetőségről - derül ki az IMF Független Értékelési Irodájának …
Fizetett a Tesco a szakszervezetnek A Tesco-Globál Áruházak Zrt. kedden átutalta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete részére az általa követelt 65 ezer forintot, amely miatt felszámolást kezdeményezett a kereskedelmi társaság …
Romániába űzi az erőműveket Lázár javaslata? Jelentősen emelkedne a távhő ára és romlanának a városlakók körülményei, ha a parlament elfogadná Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének javaslatát - mondta Bercsi Gábor, a …