Eddig a Telekom a nap nyertese A BUX 14.30 órakor 23 564,66 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 236,72 pontos, 1,01 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 196,53 ponttal …
Hol van a legkevesebb munkanélküli? - Mutatjuk a legfrissebb számokat Januárban az Európai Unióban és az euróövezetben is csökkent a munkanélküliség. Az EU-ban 2009 májusa, az euróövezetben 2011 augusztusa óta a legalacsonyabb volt a januári …
Brutális áramelés Ukrajnában Jelentősen, 25 százalékkal emelkedik a lakossági áram alapdíja keddtől Ukrajnában, a legalacsonyabb fogyasztási kategóriában egy kilowattóra 0,57 hrivnyába, körülbelül 7,8 forintba kerül.
Vészjelzések az euróövezetből - Lépéskényszerbe kerülhet az ECB Februárban 12 hónapja a leglassúbb növekedést érte el az euróövezet feldolgozóipara - közölte kedden a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
Jól sikerült a tavalyi próbaév az NGM szerint - ez lesz az eredménye A tavalyi próbaév jól sikerült, ezért döntött a kormány úgy, hogy 2016-ban 15 milliárd forinttal támogatja a nagyvállalatokat - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára …
Váratlan jó hír: több százezer új felhasználó jelent meg a rendszerben A vártnál jobban alakulnak az e-matrica-bevételek az első csaknem két hónap eredményei szerint – mondta a Világgazdaságnak Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. …
Rossz hír jött Kínából Februárban a januári 49,6 pontról 49 pontra csökkent a kínai hivatalos feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI).
Itt kereshet átlagon felül Az autóipar után a szolgáltató központok pörgetik leginkább a magyar munkaerőpiacot, amelyek átlagon felüli jövedelmet és nemzetközi karriert kínálnak - írja a Világgazdaság.
Eladja telepét a KEG adósságai miatt A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. megállapodott hitelezőivel adósságállományának rendezése ügyében, a társaság eladja, visszabérli és vételi lehetőséget köt a tulajdonában álló telepre - jelentette a …
Szűkül a középosztály - kész az új jelentés a válságról Az egyenlőtlenségek utóbbi években tapasztalt növekedése Európában a középosztály zsugorodását eredményezte - derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Bizottság közös tanulmányából.