Bevételcsökkenés az Allianz Hungáriánál Az első félévben csökkent az Allianz Hungária bruttó díjbevétele az elmúlt év azonos időszakához képest, s a különadó miatt kisebb volt a tényleges működési nyeresége …
Csúcson a foglalkoztatottság Németországban Németországban 41 millióan álltak munkaviszonyban a második negyedévben, ennél nagyobb értéket még soha nem regisztráltak az újraegyesítés óta - közölte a német statisztikai hivatal.
A sanghaji tőzsdére tart a Coca-Cola Kína üzletének lendületes kiépítésére készük a Coca-Cola. A világ legnagyobb üdítőipari vállalata csütörtökön bejelentette, hogy 2012 és 2014 között négymilliárd dollárt fordít a célra.
Építhet a Demján-cég Poznanban A kérelem beadását követő 33 nappal megkapta az építési engedélyt a TriGranit 160 millió eurós poznani beruházása, a 2012-es Labdarúgó Európa-bajnokságra így elkészül a város …
Jönnek a pályázatok az állami földek bérletére A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ősszel 65 ezer hektár állami termőföld hasznosítására ír ki pályázatot - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter sajtótájékoztatóján.
Érdektelenségbe fullad az árfolyamgát? Egyelőre továbbra is csak informálódnak a kereskedelmi bankokban az ügyfelek az árfolyamrögzítésről, s bár nőtt az érdeklődök száma, rohamot egyetlen az MTI által megkérdezett bankban …
Csökkent a Bookline vesztesége A Bookline.hu Nyrt. 17,6 millió forint adózás utáni veszteséget szenvedett el 2011 első félévében, szemben az egy évvel korábbi 76,8 millió forintos veszteséggel - közölte …
Újabb államosítás Venezuelában Az aranyipar államosításának tervéről beszélt szerdán az állami televízióban a lábadozó venezuelai elnök.
Európa után kullog Magyarország Az Ipsos 24 országban végzett felmérése szerint változatlanul a lakosság átlagosan 40 százaléka minősíti nemzetgazdaságát jónak, az átlag mögött azonban jelentős regionális eltérések vannak; Magyarország …