Változás jön az útdíjfizetésben A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) felmondta szerződését a GSM Protect Kft.-vel kedden, a társaság ügyfelei november 17-étől csak viszonylati jegy vásárlásával, vagy egy másik …
Vegyesen nyitott New York A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,16 százalékkal, az S&P 500 pedig 0,11 százalékkal erősödött a kereskedés első perceiben, ugyanakkor a technológiai részvények …
Változás jöhet a mozijegyvásárlásnál Aggályosnak találta a I.T. Magyar Cinema City Kft. ügyfélszolgálati gyakorlatát az ombudsman, mert a mozijegy online vásárlásakor nem lehet igénybe venni a fogyatékossággal élők számára …
Tudta, mennyit keresnek a magyar kiskatonák? Emelkedik a Magyar Honvédség legénységi állományának keresete - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter. Az illetményfejlesztés a legénységi állomány minden tagját érinti, valamennyien az októberi …
Bezuhantak az amerikai lakásépítések Jelentősen, kilenc százalékkal visszaestek a megkezdett lakásépítések az Egyesült Államokban szeptemberben, amikor viszont nőtt a kiadott építési engedélyek száma - közölte szerdán az amerikai kereskedelmi …
Adót csökkentenek a szlovákok A jelenlegi 22-ről, 21 százalékra csökken a társasági nyereségadó mértéke, és az osztalék után fizetendő 14 százalékos egészségügyi járulékkötelezettség helyett 7 százalékos osztalékadót vezetnek be …
Megint drágul az üzemanyag Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Ez a magyar autóipar legnagyobb baja Az Automotive Hungary szakkiállítás szerdai kerekasztal-beszélgetésén a cégek egyetértettek abban, hogy a járműiparban a legnagyobb kihívást a munkaerőhiány jelenti, ami regionális probléma, de járulékcsökkentéssel lehetne …
Nem tud az ország önellátó lenni tojásból Miközben a magyarországi tojástermelés nő, a tojás kereslete csökken, ám a Baromfi Termék Tanács szerint a termelés így sem tudja kielégíteni a belföldi keresletet, ezért …
Nekiment Putyinnak az ukrán mamut A Naftohaz ukrán állami gázkonszern és hat leányvállalata döntőbírósági eljárást kezdeményezett Oroszországgal szemben, amelyben 2,6 milliárd dollár kártérítést követel a Krím félsziget 2014 tavaszán végrehajtott …