Az LMP határozati javaslatot nyújt be a CETA ellen Az LMP határozati javaslatot nyújt be az EU és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ellen - jelentette be Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke.
Csökkent az Audi nyeresége A dízelbotrány megcsapolta az Audi nyereségét, és a hibás Takata légzsákokkal ellátott autók visszahívása tovább rontotta az eredményt.
Bukik az állam a letelepedési kötvényeken - Varga Azt szeretnénk, ha érdemben hozzá lehetne nyúlni a letelepedési kötvény kondícióihoz, az elmúlt három év során a magyar államadósság finanszírozásában a körülmények jelentősen megváltoztak, az …
Leállítanák a 3-as metrót Haladéktalanul ki kell vizsgálni, hogy a 3-as metró mely szakaszai nem nyújtanak százszázalékos biztonságot, és ezeket azonnal le kell állítani - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján …
Ki nem találná, miben lett első Magyarország A több mint 1,8 millió tonna betakarított napraforgóval Magyarország az első helyen végzett az Európai Unióban az idén - számolt be Czerván György, a Földművelésügyi …
Lejtmenetben Budapest A BUX 11.30 órakor 29 552,83 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 136,86 pontos, 0,46 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 134,51 ponttal …
Aszódi: fontos előrelépés Paks 2 ügyében Az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. benyújtotta a telephelyengedély-kérelmét az eljáró hatósághoz, az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH) - tájékoztatta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű …
Trump: nem is kellene megtartani a választást! Donald Trump republikánus párti elnökjelölt helyi idő szerint csütörtökön egy ohiói kampányrendezvényen kijelentette: nem is kellene megtartani az elnökválasztást, elég lenne őt kihirdetni győztesnek.
A Fox TV szerint Soros áll Clinton mögött Mindig Soros György üzletember kedvében akartak járni Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltjének legbizalmasabb munkatársai - állította pénteki műsorában a Fox televízió.
Már Orbán is megszüntetné a letelepedési kötvényeket \"Folyik a kormányban egy munka, amely abból fakad, hogy megváltozott az ország pénzügyi helyzete\" - reagálta letelepedési kötvények ügyére Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban