Narvracsics: a kormány eredményeit jelzik a belpolitikai konfliktusok Navracsics Tibor szerint a belpolitikai konfliktusokat nem a kormány tehetetlensége, hanem éppen reformjai, a \"beépült érdekviszonyok megtörése\" idézi elő, vagyis azok a kabinet eredményes munkáját …
Eséssel kezdett Budapest is A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,05 pontos csökkenéssel, 17.273,99 ponton nyitott pénteken.
Több mint 9 százalékkal bővült az export A külkereskedelmi termékforgalom júniusban is bővült, a kivitel volumene 9,3, a behozatalé 4,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai …
Estek a beruházások Az idei második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához hasonlítva - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). …
Júliusban is csökkentek az ipari termelői árak Az idén júliusban az ipari termelői árak 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak az előző havinál, az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,2 százalékkal nőttek - közölte …
Obamáék mentették meg a csődtől Romney cégét Mitt Romney republikánus elnökjelölt cége, a Bain & Company a szövetségi kormány segélycsomagjának köszönhetően menekült meg a csődtől - közölte csütörtökön internetes kiadásában a Rolling …
Romney 12 millió új munkahelyet ígért Amerikának Tizenkét millió új munkahely létrehozását, a nemzeti egység megteremtését, valamint Amerika vezető szerepének megerősítését ígérte csütörtök éjjel Mitt Romney a republikánusok tampai konvencióján, elnökjelöltségét elfogadó …
Martonyi cáfolja Lázár Jánost A külügyminiszter nem tud arról, hogy az Egyesült Államok nyomást gyakorolt volna Magyarországra konkrét igazságszolgáltatási ügyekben, szerinte az amerikai diplomácia csak az igazságszolgáltatás függetlenségének követelményére …
Nemzeti kiegészítő támogatást kaphatnak a cukorrépa-termelők Az idén összesen 1,18 milliárd forint összegű nemzeti kiegészítő támogatásra nyújthatnak be kérelmet a cukorrépa-termelők a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent vidékfejlesztési miniszteri rendelet szerint.
Így javítanák a sertéságazat helyzetét - Megjelent a kormányhatározat Több miniszter számára határoz meg feladatokat a kormánynak a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedésekről szóló határozata, amely a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.