Koszovó is belép az EBRD-be Koszovó is bekerül abba az országcsoportba, amelynek tagjait finanszírozásokkal támogatja Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A KAP-ról tárgyalt a VM A Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról egyeztettek a Visegrádi Csoport (V4) agrárminisztereinek pénteki varsói találkozóján a résztvevők, Magyarországot Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős …
Kína: amerikai cégek internetforgalmát figyelnék Külföldi, köztük amerikai cégeket, vegyes vállalatokat is köteleznének Kínában arra, hogy vásároljanak meg és helyezzenek üzembe egy, a számítógépeikhez csatlakoztatható és hatóságilag hitelesített \"megfigyelőeszközt\" - …
Elengedhető a görög adósság? A Bundesbank elnöke Jens Weidmann egyre kellemetlenebb a német kormánynak: már nemcsak az ECB kríziskezelését bírálja, hanem felvetette a görög adósság elengedésének lehetőségét is, amit …
Méterenként 100 forint adót kell fizetni A közművezetékek minden megkezdett métere után 100 forint lesz az adó 2013. január 1-jétől a közművezetékek adójáról szóló, a nemzetgazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvényjavaslat …
A magyar cigarettaforgalom 7 százaléka csempészeknek köszönhető Magyarország a tizedik helyen áll a cigarettacsempészetben tizenkilenc európai ország közül.
Itt a NAV figyelmeztetés - decembertől jön a változás! Emelkedik egyes dohánygyártmányok jövedéki adója december 1-jén. Amíg megteremtik az új adójegyek elektronikus megrendelésének lehetőségét, átmeneti jelleggel lehetőség van a manuális, papír alapú megrendelések befogadására …
Szorosabbra fűznénk kapcsolatainkat Romániával Magyar-román üzleti fórumot szervezett Kolozsváron pénteken Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a város polgármesteri hivatala a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági és Üzleti Tudományok Karán, a rendezvény mintegy …
Visszaesést mértek Szlovákiában Csaknem 3 százalékkal csökkent az előző évihez képest Szlovákiában 2011-ben a kiskereskedelmi forgalom, amely így 17 és fél milliárd eurót tett ki - derült ki …
Ingyenes pénzügyi tanácsok a lakosságnak Pénzügyi tanácsadó irodahálózat és Teendők pénzügyi panaszok esetén címmel új fogyasztóvédelmi kiadványt jelentetett meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).