A HÖOK kedden egyeztet Baloggal A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ott lesz a jövő keddi egyeztetésen az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke szombaton …
Leminősítették Horvátországot Megvonta Horvátországtól a befektetési ajánlású adósosztályzatot pénteken a Standard & Poor\'s, arra a véleményére hivatkozva, hogy a horvát kormány által eddig bevezetett reformok elégtelenek a …
Messze még a közös bankfelügyelet Fontos lépést tettek az európai uniós vezetők a bankunió felé az egységes bankfelügyeleti rendszer megteremtéséről elért megállapodással, ám annak tényleges létrehozása továbbra is csak hosszú …
Kibővítenék azok körét, akiknek nem jár nyugdíj Az állami szférában dolgozók - közszolgálati jogviszonyban állók, bírák, ügyészek, vagy fegyveres szervezet tagjai - a jövő év közepétől nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is …
A MasterCard marad Magyarországon A MasterCard Magyarországon kíván maradni - közölte a nemzetközi kártyatársaság az MTI-vel pénteken azokra a sajtóban megjelent hírekre reagálva, miszerint a MasterCard fő versenytársa fontolgatja …
Több helyen gondok lehetnek a közlekedéssel szombaton A szombaton várható ónos eső miatt három megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Navracsics elmondta, hány önkormányzatot mentenek meg Országszerte 1655, ötezer lakosúnál kisebb település adósságát veszi át teljes egészében az állam, húsz olyan hely van, amelynek hitelfelvételét esetenként vizsgálja meg a kormány - …
Orbán szombaton fontos bejelentést tesz Orbán Viktor miniszterelnök szombaton bejelentést tesz a felsőoktatás struktúráját érintő változásokról - közölte Balog Zoltán a Magyar Rektori Konferencia elnökségével folytatott megbeszélés után pénteken Pannonhalmán.
Beszakadt a Fiat - leállt a kereskedés Pénteken kora délelőtt átmenetileg felfüggesztették a Fiat részvényeinek kereskedését a milánói tőzsdén az öt százalékos limitet meghaladó árfolyamesés miatt.
Nőtt az ipari termelés az USA-ban Az Egyesült Államokban az ipari termelés volumene novemberben közel két éve a legnagyobb mértékben emelkedett - közölte pénteken a jegybank szerepét betöltő amerikai szövetségi tartalékbank …