Hálapénzzel jobb - tömjük az orvosok zsebét A páciensek egyharmadával kevesebbet fordítottak hálapénzre az elmúlt 12 hónapban, mint négy évvel ezelőtt, ugyanakkor a paraszolvencia intézményét kevesebben utasítják el, mint 2010-ben egy felmérés …
Egyre többet költünk el bankkártyán Magyarországon 52,83 százalékkal nőtt a kártyatranzakciók értéke 2007 és 2012 között, ami éppen a duplája az EU-átlagnak - közölte a SIX Payment Services az Európai …
Tarlós levelet írt Vitézynek: sok a piros és a buszsáv Húsz pontban foglalta össze a fővárosi közlekedésre vonatkozó elvárásait a főpolgármester.
Béremelést kap az egészségügy, de nem eleget A napokban kapják kézhez egy összegben az egészségügyi alapellátásban dolgozók az emelt szintű finanszírozást, a visszamenőleg tíz hónapra járó összeg összesen 6,14 milliárd forint. Erről …
Varga: jön a dollárkötvény Nagyjából kétmilliárd dollár értékű lesz az a kötvénykibocsátás, amelyet a magyar állam az év végéig szeretne végrehajtani - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Bloomberg …
Uniós pénzből újul meg az ezeréves város Több száz millió forintot költenek főként uniós forrásból Visegrád történelmi városközpontjának rehabilitációjára, egyebek mellett a polgármesteri hivatal és az egészségház felújítására, illetve egy rendezvényház építésére …
Újabb pereket vesztett az állam Strasbourgban Újabb esetekben ítélt meg állami kártérítést magyaroknak az Emberi Jogok Európai Bírósága - közölték kedden Strasbourgban, a testület székhelyén.
Itt vannak a legjobb munkahelyek A munkavállalók körében végzett felmérés szerint a Szerencsejáték Zrt. lett a legjobb magyar munkahely a nagyvállalatok között, míg a 250-1000-es létszámú vállalatok kategóriájában az FGSZ …
Megszűnik az NFÜ A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jogutódlással szűnik meg január elsejei hatállyal, az ügynökség horizontális feladatai a Miniszterelnökséghez kerülnek, míg az irányítóhatóságok az illetékes szaktárcákhoz - mondta …
Orbán újra adócsökkentésről beszélt Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá kedden a kormány és a norvég Telenor cégcsoport, ezzel egyidejűleg a telekommunikációs társaság megnyitotta magyarországi szolgáltató központját, ahol Orbán Viktor …