Eséssel nyitottak a tőzsdék Az elemzői várakozásoknak megfelelően a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedési napot.
Újabb jó hír jött a magyar gazdaságból Szeptemberben 5,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Két és féléves rekord dőlt meg a külkereskedelemben Az export euróban kifejezett értéke 7,3, az importé 6,0 százalékkal nőtt szeptemberben, így a külkereskedelmi áruforgalom jelentősen megélénkült az előző hónapokhoz képest.
Újabb törvényt küldött vissza Áder Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében október 28-án elfogadott törvényt.
Forrást csoportosítanak át a fogyasztói érdekképviseleti egyesületek számára Forrást csoportosítanak át a fogyasztói érdekeket képviselő egyesületek támogatására a kormány döntése alapján; az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Veszélyezteti a magyar műkincsállományt az új módosító javaslat A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szerint a magyar műkincsállomány legféltettebb kincseit veszélyezteti az a parlament előtt lévő törvénymódosító javaslat, amely a közgyűjteményekben őrzött, …
Végkielégítések különadója - Jogerősek a strasbourgi ítéletek Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította magyar állam fellebbezését három olyan ügyben, amelyben a bírák korábban kimondták, ellentétes a magántulajdon védelmének elvével a közszférában a …
Nem találtak fogást a volt MNV-vezetőkön Bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét …
Jön az elektronikus anyakönyv Jövő július elsejétől egyféle, elektronikusan vezetett anyakönyv váltja fel a jelenleg négyféle, papíralapú anyakönyvet - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának sajtóirodája csütörtökön …
Betilthatják a transzzsírokat az USA-ban is Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) javaslatot tett csütörtökön arra, hogy tiltsák be a mesterséges transzzsírok (folyékony növényi olajból hidrogénezéssel előállított szilárd zsírok) alkalmazását az …