Üzent a Kínai Kommunista Párt - Peking szándéka komoly A kínai állami média továbbra is hozsannázik, azt hangoztatva, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága példátlan és alapvető változtatásokról, reformokról döntött a kedden …
Csökkent a Vodafone Magyarország árbevétele A Vodafone Magyarország Zrt. árbevétele 121,6 milliárd forintra csökkent a 2013. március 31-én zárult üzleti évében az egy évvel korábbi 128,3 milliárd forintról - derül …
Nem fogadta el a szegedi közgyűlés a jövő évi költségvetési tervet Nem fogadta el a szegedi közgyűlés pénteki ülésén a Botka László (MSZP) polgármester által beterjesztett 2014-es költségvetési koncepciót.
Nehezen formálódik a bankunió Megfigyelők szerint nem várható áttörés az Európai Unió pénzügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozásán az európai bankunió második pilléréről, a gyengélkedő bankok szanálására vonatkozó közös szabályozásról.
Távozott a nemezti földalap elnöke A termőföld megóvásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki pénteken Sebestyén Róbertet, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) eddigi elnökét; jogkörét Nagy János elnökhelyettes veszi át. Az …
Itt a várt miniszterelnöki bejelentés Gyárat épít Miskolcon a japán Takata, ezzel ezer új munkahelyet hoz létre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a japán székhelyű járműipari …
Dagad a hatmilliárdos MNB-botrány A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága elé idézné Matolcsy Györgyöt az MSZP az MNB hatmilliárdos kommunikációs közbeszerzése miatt. A pénzt 2014 december végéig elköltenék. Az …
Tízmillós bírság az alsónémedi takarékszövetkezetnek Pénzforgalmi jogszabálysértések miatt 10 millió forintra bírságolta az Alsónémedi és Vidéke Takarékszövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Több ezer hivatalnok kerül utcára Szlovákiában Több ezer állami hivatalnok munkahelyének megszűnésére van kilátás egy-két éven belül Szlovákiában a kormány által tervbe vett közigazgatási reform részeként - számolt be Robert Kalinák …
Kedvező kilátások a magyar ipar előtt Kedvezőek az ipari termelés további kilátásai az elemzők szerint.