Véget ért a Sziget Fesztivál
Véget ért a Sziget Fesztivál
Kevesebb Raiffeisen-bankfiók lesz
Az ügyfélforgalom visszaesése miatt október 30-án húsz - köztük öt budapesti - fiókját zárja be a magyarországi Raiffeisen Bank. A bezárásra ítélt bankfiókok kiválasztásában a forgalomcsökkenés mellett egy másik Raiffeisen-fiók relatív közelsége is szerepet játszott - tudta meg az MTI-Eco. A bank szerint a magyar pénzügyi piacon a közeljövőben nem várható a korábbi évekhez hasonló bővülés, ezért szervezetét a reálisan várható üzleti volumenhez kívánja igazítani. A pénzintézet a bezárt bankfiókok dolgozóit másik fiókban vagy területen foglalkoztatná tovább, akiktől pedig megválik, a törvényben előírtnál kedvezőbb felmondási feltételekkel bocsátaná el. Arról, hogy hány alkalmazottat érintenek a bezárások, csak ősszel döntenek, pénzpiaci pletykák szerint azonban a bank idén 800 dolgozót tervez elbocsátani. A Raiffeisennek jelenleg 161 fiókja van Magyarországon, 2006 óta 64 újat nyitott.
Elkészült a Hansa-Kontakt új központja Szegeden
Közel ötmilliárd forintos beruházás keretében elkészült az élelmiszer-, vegyi áru, ital- és dohánytermékek disztribúciójával foglalkozó Hansa-Kontakt Kft. logisztikai központja a szegedi ipari parkban. A 28 ezer négyzetméter raktárterületű, 6,5 hektár nagyságú létesítmény saját tőkéből, hitelből és pályázati forrásokból valósult meg - írta az MTI-Eco. Kis Attila, a cég ügyvezetője elmondta: az új központban (aminek a telephelye most Szeged belvárosában található) négyezer négyzetméteres hűtött raktárt, 24 ezer négyzetméteres magasraktárt, 500 négyzetméteres kiszolgáló épületet, továbbá a második szinten ötezer négyzetméternyi irodát és szociális blokkot alakítottak ki. Az 1995-ben alapított szegedi székhelyű, magyar tulajdonú cég 2008-as forgalma 21,3 milliárd forint volt, míg idén a tervek szerint eléri a 24 milliárd forintot. A több mint háromezer partnert ellátó vállalkozásnak jelenleg 240 alkalmazottja van, ami az új központ megnyitásával fokozatosan 150 fővel bővül. A vállalat által kiszolgált üzletek bruttó forgalma tavaly 69 milliárd forint volt. A beruházástól a költségek csökkenését és a szolgáltatás színvonalának javulását várják.
Kevés a sürgősségi szakember
A sürgősségi betegellátás szakmai értelmezése és megszervezésének gyakorlata továbbra sem egységes, számos hiányosság van még a rendszerben. Előrelépésnek értékelhető ugyanakkor, hogy a háziorvosi készenléti ügyelet megszüntetésével csökkent a háziorvosok leterheltsége, országosan emelkedett a sürgősségi fogadóhelyek, osztályok száma - összegezte a sürgősségi betegellátó rendszerrel kapcsolatos ellenőrzés eredményeit Berényi Magdolna, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) osztályvezetője. Az eredmények dacára nem biztosított, hogy az ország lakosai - lakóhelyüktől függetlenül - azonos eséllyel és időn belül jussanak azonos minőségű sürgősségi ellátáshoz. A tavaly decemberi finanszírozási alapadat szerint országosan átlagban százezer lakosra 3,9 sürgősségi ágy jutott, de az egyes megyék mutatóinál közel tízszeres különbség is előfordulhat. Lemaradás van a sürgősségi szakorvos- és ápolóképzésben - jelenlegi számuk nem biztosítja a mentőszolgálat és a kórházi sürgősségi osztályok szakemberigényét. Rezidensképzés csak két egyetemen van - ez évente 20-25 új szakorvost biztosít -, sürgősségiszakápoló-képzés pedig egyáltalán nincs. (A jövőben OKJ-s képzés indul a területen) A vizsgált időszakban a központi ügyeletek száma közel egyharmadával nőtt, ám az egy ügyeletre jutó átlagos lakosságszám 8,3 ezerről 28,5 ezer főre emelkedett.
Akciókkal növeli a forgalmat a Tesco
A KSH adatai szerint a ruházati cikkek ára júliusban átlagosan 2,9 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. A szezonális árcsökkenés a nyári akciók miatt nem meglepő, a júliusi 5 százalékos áfaemelés miatt azonban a szakértők a ruházati termékek piacán is drágulásra számítottak - ami elmaradt. A Tesco-áruházakban még ennél is nagyobb mértékben csökkent a ruházati cikkek ára, a nagyszabású nyári akciók miatt összességében 5-10 százalékkal (akciónként akár 70 százalékkal) olcsóbban lehet vásárolni. A nyári szezonban a ruházati részleg eddig nagyon jól teljesített, nőtt a forgalom. Az áfaemelés hatása azért nem jelentkezett a ruházati termékek árában, mert azokat még július 1-je előtt állapították meg - mondta a Napinak Hackl Mónika szóvivő. Az idei nyári akciók a szokásosnál is jelentősebbek, aminek az oka a szűkülő kereslet, ezért az áruházlánc számos akcióval növeli a forgalmát. A ruházati piacon a Tesco részesedése 5 százalék fölött van, aminek az egyik oka az, hogy saját márkás termékei egyre keresettebbek. Akik korábban a drágább butikokban vásároltak, ma nálunk veszik meg az olcsóbb, de ugyanolyan jó minőségű ruhákat - mondta a szóvivő, aki őszre további forgalomnövekedést vár, főként az iskolakezdésnek és ezzel párhuzamosan a gyerekruhák iránti fellendülő keresletnek köszönhetően.
Aki szereti és ismeri a sportot, annak megéri játszani
A sportfogadás nemcsak a szerencsén múlik, hanem komoly háttértudást és alapos felkészültséget is igényel. Aki viszont rendelkezik ezekkel az ismeretekkel, és a szórakozás mellett pénzt is szeretne nyerni, használja ki tudását és fogadjon.
Veszélyben az ingatlanközvetítők - szaporodnak az irodabezárások
A piac nehézségeit jól mutatja, hogy tavaly év végén országosan 21 irodával rendelkező Ibred ingatlanközvetítői hálózat februártól 15 irodával üzemel.
Visszaeső forgalom, bezáró közvetítő irodák
A piac nehézségeit jól mutatja, hogy tavaly év végén országosan 21 irodával rendelkező Ibred ingatlanközvetítői hálózat februártól 15 irodával üzemel. A bezárt hat iroda tulajdonosai közül négyen frissen kezdtek bele az ingatlanforgalmazásba, rosszkor kapta el őket a válság, amit érzelmileg nem bírtak elviselni, ketten pedig teljesen hátat fordítottak a szakmának - mondta a Napinak Bartucz Tamás, az Ibred-csoport tulajdonos-ügyvezetője. A cég nem nyitott újabb irodákat, átdolgozta a hálózat alapkoncepcióját, és meglévő irodáit erősíti. Bartucz, aki a Magyar Ingatlanszövetség közvetítői bizottságának elnöki tisztjét is ellátja, úgy véli: a jelenlegi helyzet nem kedvez a kis irodáknak. Szerinte amúgy nem az irodák száma vagy helye a fontos, hanem hogy valódi szakmai tudás álljon mögöttük és rugalmasan működjenek. A nagy hálózatok és a kicsi irodák továbbra is veszélyben vannak, előbbiek a gyors terjeszkedési szándék és a versenypozíció fenntartásának látszata miatt, utóbbiak pedig azért, mert nem rendelkeznek elegendő tartalékkal a válságos időkben. Normál esetben is 2-3 havi tartalékkal kell rendelkeznie egy ingatlanirodának, ami recesszióban megduplázódik - tette hozzá. A piaccal kapcsolatban Bartucz elmondta: az eladások száma a nagy értékű ingatlanok esetében már a tavalyi év közepén visszaesett, azóta két mélypont volt még: idén márciusban és nyáron, júliusban viszont már emelkedett a forgalom, és kissé aktívabbnak tűnik a piac. Szeptember-októberre már komolyabb javulást vár, jövő tavaszra pedig azt, hogy bár alacsonyabb szinten, de stabilizálódik az ingatlanpiac. Az Ibred-csoport használt lakásokra specializálódott (elsősorban a fővárosban), ez a piac pedig kevésbé szenvedte meg a válságot, mint az új építésű ingatlanok. Míg az eladói piacon radikális árcsökkenés nem történt, a bérbeadóin igen, de hogy mekkora, ez csak szeptember végén fog kiderülni, amikor a diákok nagy többsége már talál lakást magának - jegyezte meg. Az A1 Csoport 2008 októberétől márciusig tapasztalt komolyabb visszaesést az ingatlanforgalomban, tavasztól már normalizálódott a piac - tudtuk meg Huszti György üzletág-igazgatótól. A 12 irodával üzemelő cég átlagos havi bevétele tavaly a negyedére esett vissza, és 300 fős tanácsadói csapatát 70 főre csökkentette az év végén. Az elkövetkező hónapokban azonban - változatlan irodaszám mellett - újra a korábbira bővítik a dolgozók létszámát. Az év végéig maradhat az az állapot, ami az elmúlt 3 hónapot jellemzi, a gyenge, de muzsikáló piac, jövőre azonban már élénkülhet a kereslet - véli Huszti. Ezt támasztja alá az is, hogy a tavaly szeptemberben eltűnt befektetési célú vásárlók kezdenek visszaszállingózni a piacra. Bár csak az ingatlanok tíz százalékánál tapasztalható jelentős árzuhanás, ezek a vevők a többinél is jelentős alkupozícióban vannak. Radics Edit, a CDC Ingatlan ügyvezetője szerint az elmúlt időszakban közel a felére estek vissza az ingatlanvásárlások. A válság igazi vesztesei azonban valószínűleg nem a franchise-hálózatok, hanem a kis, egyéni irodák, amelyek közül sokan be is zártak. Ez a forgalom pedig "átrakódott" a hálózatokhoz; nélkülük harmadára is csökkent volna az eladások száma. A cégnek egyetlen irodája zárt be, jelenleg 25 van. Márciustól Radics szerint újra elindult a piac, de természetesen messze nincs a régi szinten. A közeljövőben biztosan lesz még visszaesés, az ingatlanügyletek igazi motorját azonban nem a gazdaság, hanem a családi helyzet (házasság, válás, gyermekvállalás), illetve az egzisztenciális tényezők változásai jelentik, ezek pedig nem szűnnek meg - tette hozzá.
Az ágazati szereplők nem panaszkodnak
A gyenge forintnak köszönhetően az első félévben élénkült a pulykahús és a pulykatermékek eladása - mondta Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: az iparág 280-290 forintos euróárfolyam mellett lenne abszolút versenyképes. A hazai kereslet élénkülése mellett a bevásárlóturizmus is beindult, 30-40 kilométeres körzetből járnak át vásárolni az olcsó magyar termékeket Horvátországból, Szlovákiából és Ausztriából. Míg az exporttermékek körében 10-15 százalékos volt az áremelkedés, a belföldi piacon csak 5-6 százalékos volt a drágulás, és ezt sem lehetett minden terméknél meglépni, így például a készítmények, panírozott termékek piacán maradtak a régi árak. A második félévben sem vár a cég visszaesést, hiszen szeptembertől karácsonyig Magyarországon is egyre inkább "szezonját" éli a pulykafogyasztás. A forinterősödés azonban nem kedvezne a pulykapiacnak - hangsúlyozta Erdélyi. A vásárlók körében a friss áruk kelendőbbek, míg a feldolgozott termékek eladása a tavalyi első félévhez volt hasonló. A vállalat árbevétele 2008-ban 25 milliárd forint körül alakult, és idén sem várnak kevesebbet, annak ellenére, hogy az év első felében kismértékben csökkentették a termelést. Erdélyi szerint ahhoz, hogy az unió által elvárt szalmonellamentesítést megfelelően el tudják végezni, állami támogatásra is szükség lenne. A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt. is jó első félévet zárt, az első negyedévben nőtt a vízi szárnyasok iránti kereslet, a második negyedév pedig az előző évihez hasonlóan alakult - tudtuk meg Kiss István vezérigazgatótól. Mivel a víziszárnyas-piacon az ősztől tavaszig tartó időszak a fő szezon, a nyári "pangást" természetesnek könyvelik el. Idén estek ugyan az értékesítési árak, de ez egyenes arányban volt a gabonafelvásárlás árcsökkenésével. A vízi szárnyast (elsősorban pecsenyekacsát) feldolgozó vállalat 90 százalékban exportorientált, így a magas euróárfolyam kedvezően hatott a cég bevételére: tavaly 12 milliárd forint volt, és idén is ekörüli összegre számítanak.
Egyre többen fordulnak magánklinikákhoz
A magánklinikákon nő a járóbetegek száma, az államilag finanszírozott egészségügyi intézmények megnövekedett várólistáinak "köszönhetően" egyre többen keresik fel szakrendeléseiket.