Tovább menetel a Richter Folytatja a tegnapi zárás előtt megkezdett emelkedést a Richter. A társaság papírjainak gyógyszerár-megállapodás esetleges csütörtöki bejelentéséről szóló pletyka adott tegnap délután lendületet, azóta a társaság …
Súlyos támadások az iraki olajlétesítmények ellen Több támadás érte az iraki olajkitermelésben és -exportban kulcszerepet játszó infrastruktúrát, ma reggel pedig merénylők gyilkolták meg a kirkuki lelőhely biztonsági főnökét. Az olaj ismét …
Közgyűlés dönt a Keler-részvényekről A BÁT rendkívüli közgyűlése többek közt dönt a Keler-részvények eladásáról is, ám azt nem tudni, milyen csomagról van szó.
Integráció helyett: a BÉT megveszi a BÁT-ot A BÉT igazgatósága – a NAPI Gazdaság információi szerint a legnagyobb részvényes HVB Bank kezdeményezésére – június 29-ére összehívta a BÉT rendkívüli közgyűlését, amelynek napirendjén …
Alulsúlyozásra ajánlja a magyar részvénypiacot a Citigroup! Alulsúlyozása ajánlja a Citigroup a magyar részvényeket. A bank által készített jelentés szerint a rallinak vége, ráadásul a forint továbbra is sérülékeny.
Elszabadulhat a Forrás-árfolyam Az Arago-ajánlat nyomán ma 40 százalékkal is elmozdulhat a Forrás-törzsrészvények árfolyama.