BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Metzinger András

01.
15.
23:59

A Telekom vezette az esést

A BUX délelőtti visszafogott többlete kora délutánra elolvadt: ahogyan az amerikai makroadatok aláásták a vezető nyugat-európai részvényindexeket, úgy került lejtőre a BÉT mutatója is. A BUX végül közel másfél százalékos veszteséggel, 24 527 ponton zárta a kereskedést, közepesen erős, mintegy 18 milliárdos forgalom mellett. Az összes vezető papír esett. Az indexet a szlovéniai privatizációs pályázaton hétfőn alulmaradt Magyar Telekom részvényei húzták le leginkább, a papírok az előző napi erősödést követően 2,2 százalékkal, 890 forintra estek, 1,4 milliárdos forgalom mellett. A teljes tőzsdei forgalom közel felét adó OTP 1,7 százalékkal, 8128 forintra hanyatlott. Nem állt ellen a trendnek a Mol sem, amelynek papírjai 1 százalékkal, 22 000 forintra süllyedtek; az olajrészvényt 4,1 milliárd forintos értékben adták-vették. Kedden az általában biztonsági papírként viselkedő Richter is beadta a derekát, és 0,8 százalékkal, 40 595 forintra gyengült, 3,2 milliárdos forgalom mellett. A szektortárs Egis igazán nagyot bukott, a 19 100 forintos záróár 3,5 százalékos zuhanást takar. Az Egis már második napja esik, lényegesen nagyobbakat, mint a másik gyógyszeripari papír. Emellett az FHB megint rosszabbul teljesített, mint a nagyobbik bankpapír, ugyanis 2,5 százalékkal süllyedt, s 1637 forinton zárt. Az érdemi forgalmú részvények között a nap nyertese a 2,7 százalékkal, 345 forintra ugró AAA Auto lett, míg a lista másik végére a 3,7 százalékkal, 26 forintra zuhanó Phylaxia került. Feltámadt hamvaiból a tegnapi nap vesztese, a Genesis, amely a keddi napot 2,2 százalékos emelkedéssel, 2520-on zárta. A techszektor gyengén teljesített: az econet.hu 3 százalékkal zuhant, a Synergon gyakorlatilag stagnált, míg a Freesoft 0,7 százalékkal, 3917 forintra emelkedett.

Szerző(k):
Metzinger András
01.
10.
23:59

Tovább tart az esés Európában

Hét napon belül hatodszorra estek a nyugat-európai piacok csütörtökön; főleg a vegyipari, a fém- és az építőipari cégek vitték le a mutatókat. A háttérben az áll, hogy az inflációs várakozások miatt nem csökkenti az irányadó kamatlábat az Európai Központi Bank (ECB). Az ECB példáját követte a brit jegybank is, amely jelezte: kivár az irányadó kamatráta csökkentésével. A 18 nyugat-európai börzeindex közül 15 végzett negatív tartományban a nap végén. A világ legnagyobb vegyipari cége, a BASF részvényei 3,7 százalékot hanyatlottak a kamatvágási várakozások nem teljesülése miatt. Az Arcelor Mittal acélgyártó óriás részvényei 3,1 százalékos esést könyvelhettek el. Emellett még az olaj- és gázipari Total és a StatoilHydro cégek részvényeinek árfolyamcsökkenése küldte padlóra az egyesített indexet. Az olajipari részvényekre rájár a rúd, ugyanis a Merrill Lynch éppen tegnap csökkentette - 25 százalékkal - a BP-re vonatkozó profitkilátásait. Lapzártánkkor az amerikai börzék is a negatív tartományban mozogtak; főleg az energiacégek és az it-szektor szerepelt rosszul. Ennek oka, hogy az olaj ára már ötödször esik hat napon belül, míg a technológiai szektort az húzza le, hogy az Intelt antitrösztügyben idézte be a New York-i főügyész. E tényezők eredménye, hogy az S&P-500 35 energiavállalatának papírjai közül 34 esik az Exxon Mobil vezetésével, míg az Intel a Nasdaq tíz napon belüli kilencedik esését idézte elő. Nyitás után három órával a Dow 0,1, az S&P 0,5, míg a Nasdaq 0,7 százalékos mínuszban állt. A hangulaton azonban javítani tudott a légiipari vállalatok részvényeinek kiváló szereplése, a szektor cégei szintén az olaj árfolyamának gyengülése miatt lettek ismét kelendők.

Szerző(k):
Metzinger András
01.
09.
23:59

Esett a BUX, zuhantak a kicsik

A délelőtti emelkedési kísérlet csupán átmenetinek bizonyult, a BÉT indexe gyakorlatilag egész nap a piros tartományban mozgott szerdán. A reggel még pozitívan nyitó nyugat-európai tőzsdék délutánra esésbe fordultak, mely trendet követte a pesti börze is; a BUX 1,6 százalékos veszteséggel napi mélypontja közelében, 25 699 ponton zárta a napot. A blue chipek a 2,1 milliárd forintos forgalom mellett 0,7 százalékkal, 40 705 forintra gyengülő Richter kivételével mind tetemes veszteséggel zártak. A Mol árfolyama 1,6 százalékkal, 23 800 forintra esett 3,2 milliárdos forgalom mellett. Lanyha volt az érdeklődés a Telekom papírjai iránt, a távközlési részvények mindössze 816 millió forintos forgalmat generáltak, miközben 1,8 százalékkal, 911 forintra estek. Immáron sokadik napja nagyon nagy forgalom mellett adják-veszik az OTP-részvényeket; a BÉT-en megfordult 32,2 milliárdból 24,5 milliárd ömlött a bankpapírba, amelynek kurzusa 1,8 százalékkal, 8600 forintra esett. A negatív hangulatot az Egis szerény, 0,5 százalékos süllyedéssel megúszta, a részvény záróára kerek 20 000 forint lett, meglehetősen magas, 738 milliós adásvétel mellett. Nem volt ilyen szerencsés a másik bankpapír, az FHB, amely 3,9 százalékos zuhanás után 1692 forinton fogott padlót. A Rába is 2,7 százalékos visszaesést produkált, záróára 1751 forint lett. Az alsóházban még nagyobb veszteségre is volt példa, az Orco például 6,1 százalékos zuhanást hozott össze. Csúnyán, 5,4 százalékkal zuhant az AAA Auto, pedig a cég éppen szerdán jelentette be, hogy 2007-es eladásai már karácsony előtt meghaladták a 80 ezret, ami jelentős növekedésnek számít, hiszen 2006-ban 61,9 ezer, 2005-ben pedig 50,8 ezer autót értékesítettek.

Szerző(k):
Metzinger András
01.
08.
23:59

Szárnyalt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde indexe a pozitív nyugat-európai hangulat közepette szépen emelkedett, sőt lényegesen jobban teljesített, mint a vezető európai tőzsdék indexei, még az enyhe pluszban nyitó, ám hamarosan negatívba forduló amerikai indexek sem voltak képesek lehúzni. A hektikus nap végén a BUX 2,5 százalékkal magasabban, 26 111 ponton zárt, közepesnek mondható, 24 milliárdos forgalom mellett. A 41 000 forinton stagnáló Richter kivételével az összes vezető papír emelkedett. Az elmúlt napokhoz hasonlóan most is az OTP befolyásolta a legnagyobb mértékben az index alakulását. A bank kurzusa 4,5 százalékos ugrást követően 8775 forinton zárt, napi forgalma 16,7 milliárd forint volt. Jól szerepelt a Mol is, amely 2,4 százalékot javítva érte el a 24 175 forintos szintet. Az olajpapírt 2,8 milliárd forint értékben adták-vették a kereskedők. Nem kellett szégyenkeznie a Magyar Telekomnak sem, amely 1,75 százalékkal, 928 forintra drágult. A Richter forgalma 1,7 milliárd körül alakult, ami megszokott, de az már kevésbé, hogy az Egisből is 1,2 milliárd forintnyi került elő egy nap alatt. (Tegnapelőtt például mindössze 202 millió forint értékben kereskedtek Egis-részvényekkel.) A magas forgalom mellett most 5,2 százalékkal ment feljebb az árfolyam a záróárat jelentő 20 100 forintig. Az FHB-részvények ismét lemaradtak kissé, és aránylag erős, 205 milliós forgalom mellett 0,5 százalékot emelkedve érték el az 1761 forintos záróárat. A nap nyertese a Humet lett, a 96 forintos nap végi kurzussal számolva 6,7 százalékot nyerhettek a szerencsés befektetők. A nap egyik vesztese az Állami Nyomda volt, amely igen alacsony forgalom mellett esett 1,8 százalékkal, 13 550 forintig.

Szerző(k):
Metzinger András
01.
07.
23:59

Negatív környezetben emelkedett a BUX

A nyugat-európai tőzsdék enyhe mínuszban zártak, de az Egyesült Államokban sem volt túl pozitív a hangulat: a kereskedés kezdetekor tapasztalt enyhe emelkedés hamar semmivé vált, egy órával a nyitás után már enyhe mínuszban álltak az indexek. Ám az amerikai recessziós félelmek sem tudták lehúzni a budapesti tőzsde irányadó indexét, amely 0,9 százalékkal, 25 476 pontra emelkedett hétfőn jelentős, több, mint 32 milliárd forintos forgalom mellett. Most az a részvény húzta fel a BUX-ot, amelyik pénteken még padlóra küldte: az OTP. A bankpapírból több mint 24 milliárd forint értékben vásároltak a befektetők, 1,3 százalékos emelkedés után 8400 forinton fejezte be a kereskedést. A többi blue chip is a pozitív tartományban zárt. A legjobban a Richter szerepelt, amelyért 1,5 százalékkal adtak többet, így 2,2 milliárdos forgalom után 41 000 forintos záróár alakult ki. A Mol 0,8 százalékos emelkedés után 23 600 forinton állt meg. A Magyar Telekom is a nyertesek közé tartozott, 0,2 százalékos növekedés után, 1,8 milliárd forintos forgalom mellett 912 forinton állt meg. A másik gyógyszerpapír, az Egis is jól szerepelt, a 19 105 forintos záróár 1,6 százalékos emelkedést takar. Az FHB-részvények azonban nem tudták felvenni az OTP diktálta lendületet, aránylag erős, 205 milliós forgalom mellett 2,6 százalékot rontva hullottak a mélybe, ami 1752 forintos árat jelent. A nap vesztese a Genesis lett, amely 40 milliós forgalom mellett fogott padlót; a 2440 forintos ár 4,7 százalékos zuhanás következménye.

Szerző(k):
Metzinger András
01.
06.
23:59

Amerika kiütötte az OTP-t is

A jó ideig a csütörtöki záróérték körül ingadozó BUX meredek esésbe váltott közép-európai idő szerint fél háromkor, miután a vártnál rosszabb amerikai munkaerő-piaci adatsor látott napvilágot, ami a börzék mellett a dollárt is lejtőre küldte. A BÉT indexe 2,2 százalékkal, 25 255,19 pontra esett, elsősorban amiatt, hogy az OTP jegyzése 4,4 százalékkal, 8290 forintra zuhant. A bankpapír a körülbelül 20 milliárd forintos forgalom több mint egyharmadát produkálta. A BUX gyengítéséből a Mol is kivette a részét, a befektetők 6,3 milliárd forintos értékben adták-vették, és végül 2,9 százalékos esés után 23 405 forinton állt meg. A Magyar Telekom részvényei jól állták a sarat, köszönhetően talán annak, hogy a cég az átvilágítás befejezését követően kötelező ajánlatot nyújtott be a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán. A távközlési cég részvényei végül 0,3 százalékos növekedés után - 2,6 milliárd forintos forgalom mellett - 910 forinton álltak meg. Ugyancsak ellenszegültek a trendnek a gyógyszerrészvények. A Richter közel kétmilliárdos forgalom mellett 0,1 százalékot javított, új záróára 40 400 forint lett. A szektortárs Egis viszonylag erős forgalom mellett 3 százalékot emelkedve, 18 800 forinton végzett. Kisebb mértékben, de az FHB részvényei is képesek voltak a növekedésre, a bankpapír 0,2 százalékkal javított árfolyamán, amely 1799 forintra módosult. A technológiai szektor képviselői jobbára a vesztes oldalon álltak, az econet.hu 1,4 százalékkal, 210, a Synergon 1,1 százalékkal, 1779 forintra esett, a Freesoft viszont 1,4 százalékkal, 3750 forintra drágult.

Szerző(k):
Metzinger András
01.
03.
23:59

A bankszektor húzta le az indexet

Szerdán jelentős eséssel zártak az észak-amerikai tőzsdék, és ez nem hagyta változatlanul az ázsiai piacokat sem. Az európai börzék vegyesen szerepeltek csütörtökön, de a bankszektor kimondottan gyengén teljesített. Ez a hangulat aztán meghatározta a budapesti kereskedést is. A nem túl széles, körülbelül 360 pontos sávban mozgó BUX 0,24 százalékos gyengüléssel, 25 828 ponton fejezte be a kereskedést. A mutatót alapvetően a 20 milliárd forintos forgalom több mint felét produkáló, 2,3 százalékkal, 8671 forintra visszaeső OTP rántotta a mélybe. A bankpapír annak ellenére képtelen volt szinten maradni, hogy Megdet Rahimkulov több mint 10 százalékos részesedést szerzett a pénzintézetben. Nem úszta meg esés nélkül a másik bankpapír sem, az FHB 1,3 százalékkal, 1795 forintra gyengült. A blue chipek közül emelkedett mind a Mol, mind a Magyar Telekom. Az olajipari vállalat papírjai közel négymilliárd forintos forgalom mellett 1,3 százalékkal, 24 100 forintra drágultak. A távközlési cég részvényei pedig 3 százalékos növekedés után - 1,6 milliárd forintos forgalom mellett - áttörték a 900 forintos szintet, és 907 forinton álltak meg. A csütörtök sem volt a gyógyszeripar napja, a Richter magas, 3,1 milliárdos forgalom mellett csúszott le 40 355 forintig, ami 0,7 százalékos hanyatlást jelentett. A szektortárs Egis gyenge forgalom mellett 1,7 százalékot veszítve, 18 250 forinton landolt. A nap nyertese a Pannon-Flax lett 3,6 százalékos növekedéssel, a részvények 1295 forinton zártak. A nap vesztese címet az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Orco érdemelte ki, kurzusa 6,6 százalékkal, 20 030 forintra zuhant.

Szerző(k):
Metzinger András