Rátenyerelt a medve a tőzsdékre
Rátenyerelt a medve a tőzsdékre
Budapesten zuhant a bankpapírok jegyzése
A mérsékelten pesszimista startot követően általános negatív hangulat uralkodott el az európai részvénypiacokon. A vezető nyugat-európai tőzsdék indexei egytől egyig jelentősen hanyatlottak; a BÉT zárása idején szinte mindegyik vezető európai index másfél százalékos mínuszt gyűjtött össze. Budapest is süllyedéssel nyitott, ám délután két óráig tartotta magát, akkor azonban beszakadt az index, és meredeken zuhant. Végül némi pozitív korrekció után a BUX 22 588 ponton zárt, ami 1,4 százalékos csökkenésnek felelt meg. A Richter kivételével az összes vezető papír árfolyama süllyedt, de a nemzetközi tendenciáknak megfelelően leginkább a banki papírjaiktól próbáltak szabadulni a befektetők. A blue chipek közül a legnagyobb vesztes az OTP részvénye lett, amely 3,6 százalékos eséssel, 6620 forinton zárt, míg korábban 6500 forint közelében is járt. A Magyar Telekom a felhalmozásra buzdító ajánlások ellenére 1,4 százalékos hanyatlással, 825 forintra esett. A Mol-részvények tulajdonosai - feltehetőleg a brüsszeli fejlemények miatt - aránylag olcsón megúszták a napot, az olajpapír 22 995 forintos záróára mindössze 0,2 százalékos csökkenést takart. Egyedül a nagyobbik gyógyszerpapír állta a sarat: a Richter 0,7 százalékos javulást produkált, árfolyama 37 495 forintra kúszott föl. A kisebb papírok közül az FHB követte, sőt túl is szárnyalta szektortársát; az 1466 forintos árfolyam 4,7 százalékos negatívumot takart. Az Egis nem tudta produkálni szektortársa sikerét, kurzusa 1,1 százalékkal, 17 995 forintra morzsolódott le. Rosszul szerepelt még az Econet, a Synergon és a Fotex, előbbiek ára 4,6, 3,5, míg az utóbbi ára a sajátrészvény-vásárlások ellenére 3,1 százalékkal hanyatlott.
Zuhantak a bankok Budapesten
A mérsékelten pesszimista startot követően általános negatív hangulat uralkodott el az európai részvénypiacokon.
Estek a vezető részvények
Negatív hangulatban telt a kedd is a világ tőkepiacain, a gyengülő dollár, az emelkedő nyersanyagárak mind arra ösztönözték a befektetőket, hogy minden kockázatosabbnak vélt pozícióból kihátráljanak. Emiatt főleg a feltörekvő piacok estek vissza, de a vezető nyugat-európai tőzsdék is 1,5 százalék feletti mínuszt gyűjtöttek össze a BÉT zárásának idejére. A negatív hangulat alól Budapest sem vonhatta ki magát. A BUX az első másfél órában még tartotta magát, majd meredeken esni kezdett egészen 12 óráig, majd szinte egészen délután 3-ig stagnált, amikor is újból felerősödött az eladói nyomás. Végül az index 22 369 ponton zárt, ami 1,9 százalékos csökkenésnek felel meg. A parkett összforgalma nem volt nagy, még a 24 milliárd forintot sem érte el. Az összes vezető részvény veszített értékéből. A legrosszabbul az OTP teljesített, a bankrészvény reggel még felfelé vette az irányt, a 7000 forintos határt azonban nem sikerült áttörnie: a napi minimumot is jelentő 6700 forintos záró árfolyama már 2,7 százalékos zuhanás. A Mol sem kápráztatta el a befektetőket, hiszen a 22 600 forintos árfolyam kialakulásához 1,7 százalékos esésre volt szükség. A Richter is követte a többiek példáját, 1,6 százalékkal, 36 500 forintra morzsolódott le. A Magyar Telekom tartotta magát a legjobban, a távközlési cég papírjai reggel még egy százaléknál nagyobb többletet is mutattak, végül azonban 806 forintos záró árfolyam alakult ki, ami 1,2 százalékos esés. A kisebb papírok közül 2,0 százalékkal esett az FHB, míg a Rába 3,3 százalékkal lett olcsóbb. Ezzel szemben erősödni tudott az Egis és a Freesoft is, előbbi 0,8, utóbbi 1,2 százalékkal értékelődött föl.
Újabb fekete nap a bankszektorban
Immáron ötödik napja esnek az európai részvényindexek, kedden leginkább a technológiai szektor és az autógyártók papírjai szerepeltek rosszul. A tizennyolc nyugat-európai tőzsde közül csak az izlandi és a luxemburgi kerülte el a veszteséget, a párizsi CAC-40 1,4, a londoni FTSE-100 0,9, míg a frankfurti DAX-30 2,2 százalékkal végzett alacsonyabban hétfői záróértékénél. Negatívan hatott, hogy az európai fogyasztás esett az eurózónában a negyedik negyedévben, amire 2001 óta nem volt példa, a GDP növekedése pedig 0,4 százalékra esett vissza a korábbi negyedévben mért 0,7 százalékról. A technológiai szektort az Intel csökkenő profit-előrejelzése árnyékolta be, leginkább az Európa legnagyobb chipgyártójaként számon tartott STMicroelectronics-részvények estek. Az ugyancsak chipekkel foglalkozó ASML részvényei is zuhantak, miután a Goldman Sachs elemzése szerint az árak esni fognak a csökkenő rendelésállomány miatt. A Nokia részvényei is süllyedni kezdtek, miután a BNP Paribas eladásra javasolta azokat. Az autóipari részvények a PSA Peugeot Citroën azon bejelentésétől mentek át erős mínuszba, miszerint az új autók piaca szűkülni fog. Az amerikai tőzsdeindexek a Fed elnökének javaslata után kezdtek zuhanásba, aki azt tanácsolta, hogy a bankok engedjék el a jelzáloghitelek egy részét a fizetésképtelenség határán mozgó ügyfeleknél. A Citigroup, a JPMorgan Chase és a Bank of America részvényei 2003 augusztusa óta nem látott mélypontra zuhantak. Emellett az Intel is arra figyelmeztette a befektetőket, hogy nagyon alacsonyan állnak a chipárak és ez az eredményeken is tükröződni fog. Félidőben a Dow Jones 1,1, a Nasdaq 0,9 százalékos mínuszt mutatott.
A Telekom nem erősödött
Nyugat-Európában negatív hangulat uralkodott el, a BÉT zárásának idején az összes vezető index mínuszban állt, az esés mértéke fél és egy százalék közötti volt, amit az Egyesült Államokban közzétett, a fogyasztási javak rendelésállományáról szóló adat okozhatott. A rossz hangulat végül elkerülte Budapestet: a napközben szűk sávban, jobbára 23 900 és 24 000 pont között ingadozó BUX ugyan délután negyed három tájban lefelé vette az irányt, és 23 700 alá is benézett, de a 23 834,30 pontos záróérték már 0,4 százalékkal felülmúlta a keddit. A forgalom messze volt a rekordoktól, 20,5 milliárd körül alakult. A blue chipek a Telekom kivételével erősödtek. A Mol 0,2 százalékkal, 23 740 forintra, az OTP 0,7 százalékkal, 7480 forintra drágult, míg a Richter 37 150 forintos záróára 0,9 százalékos pozitívumot takar. A bankpapír a tőle már lassan megszokottá váló módon vitte a napi forgalom közel kétharmadát. Az egyetlen rosszul szereplő blue chip, a Magyar Telekom 0,7 százalékkal, 850 forintra hanyatlott. Az FHB-nak sikerült leköröznie szektortársát, ugyanis 1620 forintos záróára 1,44 százalékos növekményt takar. Az Egis ugyancsak lehajrázta nagyobbik szektortársát, 1,18 százalékos erősödése 18 850 forintos befejezéshez lett elég. A nap rekordere a Humet lett, amely 4,4 százalékos erősödését a tőle rég nem látott, 115 milliós forgalom mellett hozta össze. Kiemelkedően teljesített még a Pannonplast és a TvNetWork, előbbi 3,65, míg utóbbi 3,28 százalékos többletet termelt. A nap vesztese az előző napi nyertes, a Pannon-Flax lett, amely ezúttal 5,66 százalékos zuhanást produkált.
A bankok húzták fel Európát
Az európai részvényindexek kedden számottevően emelkedtek, miután kiderült, hogy a legnagyobb kötvénybiztosítók, az MBIA és az Ambac megtarthatta a Standard & Poor AAA minősítését. Ha a biztosítók minősítését lerontották volna, akkor 1200 milliárd dollárnyi kötvényről került volna le az AAA minősítés. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyre erősebb az a vélekedés, miszerint a bankoknak sikerül elkerülniük egy újabb 70 milliárd dolláros leírást az amerikai másodlagos jelzálogpiacon kirobbant válság kapcsán. Emellett a német üzleti bizalmi index (Ifo) is váratlanul emelkedett. A bankok közül Londonban jól teljesített a Standard Chartered, az egyetlen olyan brit bank, amelynek papírjai jelenleg is többet érnek, mint egy éve. Miután a második féléves profitja jobb lett az elemzők által vártnál, árfolyama 7,3 százalékkal ugrott meg. A német acélipari ThyssenKrupp részvényei pedig azután lendültek be és termeltek 3,8 százalékos nyereséget, hogy a Credit Suisse megemelte a cég papírjaira vonatkozó célárfolyam várakozását. A második legnagyobb európai biztosító, az Axa részvényei is 2,9 százalékos emelkedést produkáltak, de az ING 2,5 százalékos nyeresége is jónak mondható. Az amerikai piacok immár harmadik napja emelkednek. Kedden ugyan negatívan kezdett a Dow a vártnál jobban dráguló termelői árak miatt, azonban az IBM 15 milliárd dolláros sajátrészvény-vásárlása alaposan felkavarta a kedélyeket. A világ legnagyobb it-szolgáltatásokat nyújtó cégének bejelentése nemcsak az inflációs félelmek miatti rossz hangulatot száműzte, de az IBM-papírok jegyzése is négy hónapos csúcsra jutott. A magas olajárak miatt az Exxon Mobil árfolyama is megugrott. Ugyanakkor a Google-részvények hatalmasat, 7 százalékot buktak, miután napvilágot látott egy jelentés, amely szerint esett az online hirdetések átkattintási rátája.
Gyengültek a gyógyszerrészvények
Tegnap is a hétfői sáveltörlés következményeire történő spekuláció mozgatta az árfolyamokat a BÉT-en. A reggeli hatalmas lendület egészen 24 000 pontig repítette az indexet, ám az ellenállás átszakítására már nem volt kellő ereje. Onnan a mutató folyamatosan lefelé csordogált, a BUX végül 0,6 százalékos emelkedést produkálva 23 665 ponton végzett, közel 19 milliárdos forgalom mellett. A vezető részvények közül egyedül a Richter árfolyama csökkent - minden bizonnyal a számára kedvezőtlen forinterősödés következtében -, a gyógyszerpapír 36 805 forintos záróára 0,5 százalékos esést takar. A blue chipek közül az OTP teljesített kiemelkedően, a bankpapír 1,8 százalékos emelkedéssel 7429 forintig erősödött; a részvény adta a BÉT teljes forgalmának több mint háromnegyedét. A Magyar Telekom és a Mol is képes volt szerény emelkedésre: előbbi 856 forintos árfolyama 0,5 százalékos nyereséget, míg az utóbbi 23 700 forintos záróára 0,4 százalékos pluszt takar. Az FHB nem volt képes követni az OTP lendületét, sőt, a papír negatívba váltott és 1,3 százalékos zuhanással 1597 forinton landolt. Az Egis pályája már jobban hasonlított szektortársáéra; a részvény 0,4 százalékos esés után 18 630-on zárt. A nap győztese a kisebb papírok közül került ki, a Pannon-Flax 2,3 százalékos ugrást hajtott végre. Jól szerepeltek még a Rába, az AAA Auto és Graphisoft Park részvényei, amelyek jegyzése 1,7, 1,6 és 1,6 százalékkal emelkedett. A befektetők a délelőtt folyamán még örültek az econet kellemes gyorsjelentésének, ám délutánra mintha megváltozott volna véleményük, és az árfolyamot az egy nappal korábbi szintre nyomták vissza.
A bankok húzták fel Európát
Az európai részvényindexek kedden észrevehetően emelkedtek, miután kiderült, hogy a legnagyobb kötvénybiztosítók, az MBIA és az Ambac megtarthatták a Standard & Poor-os AAA-minősítésüket.
Hajrázott az OTP
A bankrészvény erősödése segítette a BUX-ot.