BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Metzinger András

03.
19.
23:59

Európával együtt esett a BÉT

A keddi Fed-kamatvágás csak ideig-óráig húzta fel a piacokat, szerdára már jóval visszafogottabbá vált a kereskedés. A vezető nyugat-európai tőzsdék a BÉT zárásának idején vegyesen álltak: London 0,1 százalékos nyereséget hozott össze, Frankfurt és Párizs ugyanekkora mínuszt. Az amerikai tőzsdék este 0,2-0,4 százalékos pluszt voltak képesek felmutatni, de jártak a negatív tartományban is. A BUX lendületesen kezdett, de körülbelül háromnegyed óra múlva meredek esésbe váltott, amit körülbelül 11 óráig folytatott. Utána megpróbált párszor feltápászkodni, de három óra körül végleg a negatív hangulat lett úrrá a piacon. Végül az index 21 589 ponton zárt, ami 0,8 százalékos mínusznak felel meg. Az OTP kivételével az összes vezető részvény veszített értékéből. A bankpapír 6815 forintos záróára 0,3 százalékos nyereséget jelent, amit okozhatott az is, hogy az Egyesült Államok egyik legnagyobb brókercége a vártnál jobb negyedéves eredményt tett közzé, így a pénzügyi papíroknak nem volt rossz napjuk. A szerda leginkább a Molt viselte meg, amelynek árfolyama 1,9 százalékkal zuhant, 20 500 forintra. A Magyar Telekom sem tudott ellenállni a rossz hangulatnak, 814 forintos záróára 1,1 százalékos mínuszt takar. A Richtert az eladók a 35 300 forintos szintre nyomták le, ami 0,7 százalékos veszteség. Az FHB-t nem tartották meg a kedvező pénzpiaci fejlemények, 2 százalékos bukás után 1372 forinton landolt. Az Egis a Richterhez hasonlóan enyhén csökkent, ami 16 250 forintos záróárat és 0,8 százalékos esést jelent. Az érdemi forgalmat produkáló papírok közül jól szerepelt az Orco, a Freesoft és a Synergon; az árfolyamok 2,6, 2,2 és 1,7 százalékkal növekedtek.

Szerző(k):
Metzinger András
03.
19.
23:59

Visszaesés a világ tőzsdéin

A Fed-kamatcsökkentés nyomán kialakult keddi pozitív hangulatot szerdán már hiába kerestük a világ tőzsdéin. Az európai részvények többsége esett, a befektetők negatív hangulatát leginkább a tech- és telekomszektor papírjai szenvedték meg. Reggel a Sony Ericsson adott ki profit warningot, miszerint mind az értékesítés, mind a profit számottevően visszaesik az első negyedévben, miután a fogyasztói költések visszafogása miatt egyre kisebb a kereslet a drágább készülékekre, a közepes árúaknál pedig akadozik az alkatrészellátás. A bejelentés 8 százalékos veszteséget okozott a részvénytulajdonosoknak, de a rossz hírek a Nokiát is 6,2 százalékkal taszították mélyebbre. A Deutsche Telekom is 7,2 százalékkal szakadt be, miután bejelentette, hogy a vezetékes telefonvonalakat és az internetes szolgáltatásokat tömörítő leányvállalatának profitja jelentős mértékben zuhanni fog. A pénzügyi papírok ugyanakkor jól szerepeltek, miután a Morgan Stanley a vártnál jobb eredményt jelentett. Ráadásul a két legnagyobb amerikai jelzáloghitelkötvény-biztosító és -kereskedő cég, a Fannie Mae és Freddie Mac levegőhöz jutott, miután a kötelező fedezeti rátájukat 30-ról 20 százalékra csökkenthették. Az európai pénzügyi szektorból a UBS 1,4, a Barclay pedig 2,4 százalékos nyereséget gyűjtött be. A francia Société Générale azonban 6,4 százalékot esett, miután a BNP bejelentette, hogy nem tesz ajánlatot kisebb riválisára. A 18 nyugat-európai index közül 13 a negatív tartományban zárt. A londoni FTSE-100 0,8, a párizsi CAC-40 0,3, míg a frankfurti DAX 0,3 százalékkal hanyatlott. A pozitívan nyitó amerikai tőzsdék félidőben már hanyatlásnak indultak, főleg az energiaipari és nyersanyag-kitermeléssel foglalkozó cégek papírjai estek. Ezt leginkább a felduzzadt olajkészletek miatt hordónként 4 dollárral zuhanó olajár okozta.

Szerző(k):
Metzinger András
03.
17.
23:59

Hozzánk is visszatért a medve

Újra a medve uralja a világ tőkepiacait, miután az ötödik legnagyobb amerikai brókercég csődbe ment, és elemzők szerint a közeljövőben újabb problémák várhatók az amerikai pénzügyi szektorban. A hírek miatt főleg a pénzügyi papírok szenvedtek, ezek rántották magukkal az indexeket. A BÉT zárása idején szinte mindegyik vezető európai index körülbelül 2,5-3,5 százalékos mínuszt mutatott fel, de az amerikai piacok is a negatív tartományban jártak a kereskedés elején. A BUX hektikusan mozgott, de végig a negatív tartományban maradt. A nyitás utáni első órában képes volt némi emelkedésre a kezdőértékhez képest, majd fél kettőig kisebb hullámzással oldalazott. Akkor egy rövid, mély zuhanás után meredeken kapaszkodott felfelé, de képtelen volt megközelíteni pénteki záróértékét. Az amerikai nyitás pillanatában megint elindult lefelé, végül 21 073 ponton zárt, ami 2,6 százalékos esésnek felel meg. Az összes vezető papír süllyedt, de a legnagyobb bukást a Mol szenvedte el, 3,9 százalékkal kerek 20 000 forintra zuhant. A második legrosszabbul teljesítő papír az OTP lett, 2,3 százalékkal esett a záróárat jelentő 6549 forintos szintre. A Richter az OTP-hez hasonló mértékben hanyatlott 34 815 forintig. A napi vérengzést még a Magyar Telekom úszta meg a legjobban, csak 0,6 százalékkal lett olcsóbb, egyetlen forinttal tudott 800 felett maradni. Az FHB követte a pénzügyi szektort sújtó negatív hangulat miatt kialakult tendenciát, és 3 százalékos esést produkálva 1385 forinton zárt. Az Egis ugyancsak 3 százalékot bukva hagyta el a parkettet, de a nap vesztese az Orco lett 9,2 százalékos zuhanórepüléssel.

Szerző(k):
Metzinger András
03.
11.
23:59

Bernanke itt is fordított

Éles fordulat következett be a világ tőkepiacain: a hétfőn még depresszióba forduló tőkepiacokon hurráoptimizmus lett úrrá, miután az amerikai Fed bejelentette likviditásbővítő csomagját. A BÉT zárásának idején a vezető nyugat-európai tőzsdék közel 2 százalékos pluszt mutattak, és az amerikai indexek is körülbelül ugyanilyen mértékű emelkedést produkáltak. A BUX hektikusan mozgott a nap folyamán: a nyitás utáni első órában képes volt némi emelkedésre is, majd hanyatlásnak indult. Fél kettőig csendesen oldalazgatott, a Fed bejelentését követően meredeken vágtázott felfelé, majd egy újabb hullámvölgy után újra visszakapaszkodott a csúcsra. Végül az index 22 414 ponton zárt, ami 3,1 százalékos emelkedésnek felelt meg. Az összes vezető papír árfolyama emelkedett, de a világ tőkepiacaihoz hasonlóan Budapesten is a banki papírok jegyzése ugrott meg a leginkább. Az OTP-é 5,9 százalékkal bővült a napi záróárat jelentő 6700 forintos szintre, 33 milliárd forint meghaladó forgalom mellett, ezzel kiérdemelte a nap nyertese címet. Persze szektortársa, az FHB sem kívánt kimaradni a hosszból: a kisebbik banki papír 3,5 százalékos növekménnyel lepte meg befektetőit, ami 1500 forintos árat jelent. Kiemelkedően teljesített a Magyar Telekom is, a 831 forintos záróár 3,4 százalékos pluszt takart. A Richter befektetői 2,4 százalékos profitot könyvelhettek el, ha kivárták a 36 845 forintos zárást. Az Egis is képes volt pozitív tartományban mozogni, igaz, árfolyamának 1,7 százalékos, 17 500 forintra történő bővülése szerényebb a Richterénél. A Mol papírjaira gyakorolta a legkisebb hatást a hétfői bejelentés, a pozitív környezetben 22 400 forintra emelkedett az árfolyam, ami 1,4 százalékos javulást takart. Az érdemi forgalmat produkáló részvények közül a nap vesztese az AAA Auto lett, amelynek kurzusa az elmúlt kereskedési napok mélyzuhanása után újabb 3,9 százalékkal morzsolódott le.

Szerző(k):
Metzinger András
03.
10.
23:59

Zárásra elfáradt a Mol

Továbbra is a medve uralja a világ tőkepiacait; a befektetők egyre-másra szabadulnak meg portfólióik újabb összetevőitől, amivel egyre mélyebbre lökik a részvényindexeket. A BÉT zárása idején szinte mindegyik vezető európai index 0,5-1 százalékos mínuszt mutatott föl, de az amerikai piacok is negatív tartományban jártak a kereskedés elején. A BUX hektikusan mozgott a nap folyamán: a nyitás utáni első órában képes volt némi emelkedésre is, majd hanyatlásnak indult. Az index fél 11 és délután kettő között egy szűk sávban ingadozott, kora délután viszont elég látványos esésnek indult. Végül 21 740 ponton zárt, ami 2,2 százalékos csökkenésnek felelt meg. Az összes blue chip árfolyama süllyedt, de a legnagyobb bukást a Mol szenvedte el. Az olajpapír kurzusa annak ellenére zuhant 3,3 százalékkal, 22 100 forintra, hogy bejelentették: a cég részvényeinek 8 százalékát egy ománi olajcég vásárolja meg részvényenként 25 ezer forint körüli áron. A második legrosszabbul teljesítő vezető papír az OTP lett, amely 2,6 százalékkal esett a záróárat jelentő, az utolsó pillanatban felívelő 6329 forintos szintre. A Magyar Telekom árfolyama 1,4 százalékkal, 804, míg a Richteré 1,2 százalékkal, kerek 36 000 forintra hanyatlott. A kisebb papírok közül az FHB szembe ment a trenddel, és a negatív piacon 2,6 százalékot ugorva 1450 forinton zárt. Ugyancsak pozitív irányba mozdult az econet, amelynek papírjai 0,7 százalékos pluszt produkáltak a pénteki záróárhoz képest. Az Egisnek negatív irányban sikerült túlszárnyalnia szektortársát, árfolyama 2,6 százalékos szabadesés után ért 17 205 forintra. A nap vesztese az AAA Auto lett, amelynek papírjai a pénteki 10,5 százalékos zuhanás után hétfőn újabb 8,2 százalékos esést szenvedtek el, az utolsó részvények 180 forinton cseréltek gazdát. Zuhant az Orco és a Rába jegyzése is; előbbié 4,7, utóbbié 2,7 százalékkal.

Szerző(k):
Metzinger András
03.
09.
23:59

Az OTP megközelítette a hatezer forintot

Eleve negatív hangulat uralkodott a világ tőkepiacain pénteken, majd a gyenge amerikai makroadatok következtében szabadesésbe kezdtek a tőzsdeindexek. Késő délután kezdtek magukhoz térni a tőzsdék a veszteségekből, a BÉT zárása idején szinte mindegyik vezető európai index körülbelül 1 százalékos mínuszt produkált. A BUX is hasonlóan viselkedett, a negatív tartományban nyitott, majd enyhe hullámokat leírva folyamatosan csökkent körülbelül fél háromig, ahonnan lassan kapaszkodott visszafelé. Így is 1,5 százalékot csökkenve, 22 234 ponton zárt. Az összes vezető papír árfolyama süllyedt, de leginkább a gyógyszeripari és a banki cégeket adták a befektetők. A blue chipek közül a legnagyobb vesztes a Richter lett, amely 2,9 százalékos eséssel 36 425 forinton zárt. Az egész nap hektikusan viselkedő OTP árfolyama 1,8 százalékos hanyatlással 6500 forinton nyugodott meg, de megjárta a napi mélypontot jelentő 6250-et is. A Magyar Telekom 1,2 százalékos csökkenéssel 815 forinton zárt. A Mol-részvénytulajdonosok aránylag jól megúszták a napot, az olajpapír 22 855 forintos záróára mindössze 0,6 százalékos mérséklődést takart. A kisebb papírok közül az FHB nagyobbat esett, mint szektortársa, az 1413 forintos árfolyam 3,6 százalékos lemorzsolódást takart. Az Egis ugyancsak együtt mozgott szektortársával, 1,9 százalékkal, 17 660 forintra csökkent a kurzusa. A nap vesztese az AAA Auto lett, amelynek jegyzése 10,5 százalékkal zuhant, 196 forintra. Rosszul szerepelt még a Synergon, az econet és a Phylaxia, ezek árfolyama 5,7, 4,1 és 3,9 százalékkal csúszott lejjebb.

Szerző(k):
Metzinger András