Draskovics: nem kell a nagyon gyenge forint Draskovics Tibor pénzügyminiszter kijelentette: a kormány célja, hogy az inflációs céllal és a gazdaság helyzetével összhangban álló kamatszint, illetve forintárfolyam legyen az országban.
Óriás üzlet a Freesoft és a Vodafone között A FreeSoft Rt. szűkszavú közleménye szerint az IT-cég szerződést kötött a Vodafone Magyarország Rt-vel szoftverfejlesztési munkák elvégzésére. A szerződés összege meghaladja a jogelőd FreeSoft Kft. …
Megugrott az olaj ára Jelentősen emelkedett az elmúlt egy napban az olaj ára a nemzetközi piacokon, New York-ban 44,40 dollárt kellett adni januári határidőre az energiahordozó hordójáért.
Felfüggesztik a Csepel-papírokat A BÉT a mai napra felfüggesztette a Csepel Holding Rt. részvényeinek kereskedését. Emellett kötelezte a kibocsátót, hogy a felfüggesztést kiváltó okkal kapcsolatos soronkívüli tájékoztatását haladéktalanul …
Robbantott az OTP A BUX ugyan a 14636 pontos újabb történelmi csúcs után egyelőre megpihent, de az optimizmus töretlen a részvénypiacon.
Az APEH árverez a tőzsdei cégnél A Csepel Holding tájékoztatása szerint az adóhatóság árverést tűzött ki a cégnek az Excel Európa Kft.-ben lévő 99,96 százalékos üzletrészére. A Csepel Holding Rt. rendkívüli …
Forint: lesz-e esés az MNB-döntés után? A hétfői kamatdöntés előtt továbbra is 245-247 forint között mozoghat az uniós deviza, ma reggel éppen 245 és fél forintról emelkedett 246 forintig az euró …
Egymillió részvény a BorsodChemnél A BorsodChem újabb 55 ezer darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén részvényenként 1870 és 1880 forint közötti áron - jelentette be a társaság. A …
Egyelőre maradt a BUX-rekord a tőzsdén A BUX lényegében a tegnapi történelmi csúcson nyitott, az index 1 pontos emelkedéssel 14527 ponton kezdte a mai napot.
Kétszázmilliós végkielégítés a Malév-vezérnek - itt a cáfolat Nem mondott le Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója, így a Magyar Nemzet mai számában megjelent 200 millió forintos végkielégítés sem lehet igaz - nyilatkozta a …