Határidős olaj a magyar tőzsdén Közép-európai nyersolaj-kontraktus közös kidolgozásáról állapodott meg a héten Londonban Török Sándor, a Budapesti Árutőzsde elnöke, Bugár Csaba, vezérigazgató (BÁT), Horváth Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság …
Pénteken drágul az olaj Az előző napi olajár mérséklődés után kicsit feljebb kúsztak a jegyzések az energiatőzsdéken.
Csökken a német infláció Németországban a fogyasztói árak színvonala januárban 0,4 százalékkal csökkent, így az éves drágulás mértéke már csak 1,6 százalék volt az egy évvel korábbi 2,1 százalék …
Tizenegymilliárd sms a holdújév alkalmából Az Új Hold ünnepe alkalmából a kínai mobiltelefonhasználók 11 milliárd szöveges üzenetet küldtek ismerőseinknek 133 millió dollárral gazdagítva a szolgáltatókat küldtek - tette közé a …
Zuhan a Mol, az OTP, és a Richter Az elmúlt napok száguldása után egy százalékos mínuszban, 17304 ponton áll a BUX pár perccel tíz óra után.
Dacia: két és fél millió autó 37 év alatt Február elején elkészült a két és félmilliomodik Dacia. A román gyárnak ehhez 37 évre volt szüksége, hiszen az üzem 1968 óta ontja magából a keleti …
Csúcsra járnak a befektetési alapok: itt a 3 ezer milliárd A tavalyi év utolsó hónapjainak kedvező folyamatai januárban sem törtek meg, a BAMOSZ tagjai által kezelt vagyon növekedése minden piaci szegmensben folytatódott. A kezelt teljes …
BÉT: itt korrekció, esik az index Az elmúlt két nap közel ezer pontos megugrása után a mai nyitásban már fél százalékos csökkenéssel, 17404 pontról indult a BUX.
Tízezer egyéni vállalkozó kihullott a rendszerből Tavaly év végén 960 ezer gazdasági szervezet működött Magyarországon, ezen belül 416 ezer társas és 456 ezer egyéni vállalkozás. A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma …
Újabb kamatemelés jöhet Alan Greenspan, a FED elnökének a kongresszus előtt tartott beszéde lejjebb nyomta az árfolyamokat a tengerentúli tőzsdéken. A szakember csütörtökön megismételte előző napi véleményét, miszerint …