BÉT: csak a Mol erősödött Csütörtökön a BUX a nyugat-európai és tengerentúli tőzsdeindexekkel egyetértésben süllyedt. A vezető budapesti index zárásra 16,5 ponttal, vagyis 0,2 százalékkal esett és 7 413,70 ponton …
Nagy a baj a Royal & Sun háza táján A Royal & Sun Alliance, Nagy Britannia második legnagyobb biztosítója 12 000 főt, dolgozóinak egynegyedét tervezi elbocsátani és megválna veszteséges részlegeitől is. A veszteségek legfőbb …
Elhunyt a Spiegel alapítója Elhunyt Rudolf Augstein, a hamburgi Der Spiegel című hetilap alapítója és kiadója, a háború utáni Németország egyik legbefolyásosabb újságírója. Csütörtökön halt meg 79 éves korában, …
DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ Míg dél körül még a nyugat-európai indexek közül a Footsie még a pozitív sávban tartotta magát, délután háromnegyed négyre már ő is szerdai záróértéke alá …
Zuhanással kezdtett a Nasdaq Eledvetlenítette a New York-i befektetőket, hogy az ECB és a BoE nem követte a FED példáját a kamatvágás terén. A Dow Jones 0,7, a S&P-500 …
Nem a várt mértékben nőtt az amerikai termelékenység A nem mezőgazdasági szektorok termelékenysége az előzetes becslések alapján a harmadik negyedévben a várt 4,2 százalék helyett mindössze 4,0 százalékkal bővült. A második negyedévben a …
Csökkent a munkanélküliek száma az USA-ban A múlt héten a várt 400 ezer helyett mindössze 390 ezer munkanélküli folyamodott segélyért az Egyesült Államokban. Ez a szám húszezer fővel volt alacsonyabb a …
BÉT: Élen jár a Pannonplast A BUX délután két órakor enyhe, 2 pontos mínuszban, 7 428 ponton állt. A vezető részvények közül a Matáv árfolyama stagnált, az OTP-é 1,1 százalékkal …
Nincs pánik a londoni tőzsdén, emelkedik a font A Bank of England kamatdöntése előtt a három fő európai index közül egyedül a Footsie állt pluszban, és úgy látszik a befektetők bizalma annak ellenére …
A kamatdöntés előtt esett Európa A piacokon továbbra is a bizonytalanság volt jellemző a Fed tegnapi kamatdöntése előtt. A nyugat-európai tőzsdék még a Fed bejelentése előtt zártak, jócskán a negatív …