Csődvédelmet kért a Bank Center tulajdonosa Az ingatlanok és irodák bérbeadásából élő, Budapesten három ingatlannal (a Bank Centerrel, az Emke épületével és egy Kálmán Imre utcai irodaházzal) rendelkező brit Regus Plc. …
Bebetonozták a brit munkanélküliséget Hatodik hónapja nem változott a brit munkanélküliségi ráta: a munkaképes korúak 3,1 százaléka továbbra sem talál munkát, ami 27 éves mélypontnak felel meg a szigetországban. …
BÉT: enyhe pluszban nyitott a BUX A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX a tegnapi gyengülés után ma 0,2 százalékos emelkedéssel 7 887,51 ponton nyitott. A blue chipek közül a Matáv árfolyama …
Felfelé indultak az európai indexek Az előzetes várakozásoknak megfelelően erősödéssel nyitottak a nyugat-európai tőzsdei mutatók. Néhány perc alatt a FTSE-100 0,4, a CAC-40 1,2, a DAX pedig 1,3 százalékkal hízott.
Rába: mégsem annyi a nyolcezer A busz ("A") kategóriában az Ikarus Trade Kereskedelmi Kft., a közúti összkerékmeghajtású gépjárművek ("B") kategóriában az Iveco SpA, míg a katonai terepjárók ("C") kategóriában a …
Megugrottak az importárak az Egyesült Államokban A várakozásoknak megfelelően 0,7 százalékkal emelkedtek az importárak decemberben az Egyesült Államokban. A szintet a kőolajszármazékok nyomták magasba, hiszen enélkül az importárak mindössze 0,1 százalékkal …
Hó és tűzoltók: tűzcsap helyett jégcsap Bár a Tűzoltóságnál az utóbbi napokban megszaporodtak a jégcsapok miatti riasztások, a tűzoltók egyelőre bírják a tempót és a legtöbb esetben segítenek eltávolítani az életveszélyes …
Nagyot esett a 3 hónapos DKJ-hozama Az ÁKK mai aukcióján a három hónapos diszkontkincstárjegy 7,71 százalékon kialakult átlaghozama 28 bázisponttal volt alacsonyabb, mint az egy héttel ezelőtti árverésen regisztrált benchmark.
BP: csigalépésben halad az olajipar A brit BP olaj- és gázkitermelése 1,5 százalékkal növekedett a negyedik negyedév során, az egész évet tekintve pedig 3 százalékkal hízott. A társaság szerint a …
BÉT: ismét pörög a Rába A Budapesti Értéktőzsdén déltől kezdődően ismét lehet kereskedni a Rába részvényeivel. A tendernyertes cég papírjaának árfolyama eddig több mint hat százalékkal drágult.