BÉT: ismét csökken a BUX A nyugat-európai tőzsdeindexek csökkenésével szemben dél körül még emelkedett a BUX, délután kettőre azonban már ő is beállta sorba: 33,12 ponttal, vagyis 0,4 százalékkal gyengülve …
Sokéves csúcson a nemesfém-árak Az arany árfolyama 7, a platináé viszont 23 éves csúcsra ugrott a növekvő háborús aggodalmak miatt. Utóbbi árfolyamát sztrájkvárakozások is növelték az ötödik legnagyobb gyártó …
Nem állt meg az élet a Columbia miatt Bár számos vélemény látott napvilágot arról, hogy a Columbia űrrepülőgép hétvégi katasztrófája lerántja a piacokat, a tőzsdéken mégis optimista hangulat uralkodott.
Hamar véget ért a szlovák vasutassztrájk A pozsonyi kerületi bíróság törvénytelennek minősítette a szlovákiai vasutasok sztrájkját és elrendelte annak azonnali felfüggesztését. Így este hét órától ismét járnak a vonatok északi szomszédunknál …
Jól kezdődött a február Londonban Emelkedéssel zárta a efbruári első kereskedési napot a londoni és a párizsi tőzsde. A FTSE-100 3,4, a CAC-40 pedig 0,7 százalékkal hízott, így előbbi 3 …
Nem kellett a Molnak a Mol-papír A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. bejelentette, hogy a 2003. január 28-tól 2003. február 3-ig eltelt időszakban nem vásárolt saját részvényt a 2002. augusztus …
BÉT: a Richter szárnyalt, az OTP esett A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX hétfőn 1,0 százalékkal emelkedett, nem kis mértékben a remek eredményeket felmutató Richter részvényének szárnyalása miatt. Az OTP papírjának …
Kivárás a bankközi forintpiacon Hétfő délután a forint 11,75 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 7 bázisponttal erősebben a péntek délutáni pozíciójánál.
BÉT: a jó eredmény után száguldott a Richter A BUX hétfőn 76 pontos, vagyis 1,0 százalékos növekedéssel 7 561,75 ponton zárt. A Richter részvénye a cég mai remek gyorsjelentésének köszönhetően 4,3 százalékkal hízott. …
Tovább bővült az USA feldolgozóipara Az ISM által számított feldolgozóipari növekedési index januárban 53,9 pont lett, alig elmaradva az elemzők 54,0 pontos prognózisával. A decemberi érték 55,2 pont volt. A …