Már biztos: nem csupán Lamborghinije van Vajna Timinek Andy Vajna örököseként írt alá egy hivatalos dokumentumot Vajna Tímea, így jól látszik, hogy a filmcézár több tíz milliárd forintos vagyonának egy része reá szállott.
Úgy véli, nem lehet közlekedni Budapesten? Sokkal rosszabb jöhet Gigantikus óbudai közlekedési beruházásokat terveznek, ami egész Budapest közlekedésére hatással lehet. Új metrót kap a főváros oly módon, hogy átkeresztelik a HÉV-et.
Újabb ütést vittek be a magyar milliárdosra A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fellebbezett az ellen a bírósági döntés ellen, amely alapján újraindíthatta volna gyárát Bige László milliárdos, így tovább nyúlik az ügy, …
Mekkora a baj? Magyarázkodnak a cégek Több ezer ember hiányzik a nagy tömegközlekedési cégeknél és a postánál annak ellenére, hogy volt béremelés, illetve szakszervezeti megállapodás a vállalatoknál.
Erőszak és nagyot mondás: indul a második menet a brexitben Miközben a brit kormánypártban folyik a miniszterelnöki kampány, durvábbá váltak a tárgyalások a válási megállapodás esetleges módosításáról a még regnáló londoni vezetés és az EU …
Nyugdíjasoknak dob mentőövet a kormány a szomszédban Szlovákiában gyakorlatilag állami támogatást kapnak azok a nyugdíjasok, akiknek valamilyen adósságot kell törleszteniük. Ezentúl a jogosult járandósága nem lehet egy bizonyos szintnél alacsonyabb.
Talicskával tolják ki a pénzt a magyar Forma-1-ből Egy osztrák cég milliárdokat keres a magyarországi Forma-1-es autóversenyen, amelyet az elmúlt időszakban minden évben egy focistadion árával támogatot az adófizetők pénzéből a kormány.
Orbán Viktor állami céggé tetetné a Telenort? A kormány belátható időn belül részesedést akar szerezni a a Telenorban és létre akarja hozni az ország második óriásbankját, amely nem a leggazdagabb magyar irányítása …
Elképesztő tervvel állt elő a lengyel ellenzék Nem fukarkodik a lengyel ellenzék az ígéretekkel az őszi parlamenti választások előtt, a kormánypárt a maga részéről már kilőtte a tárat tavasszal, hogy végre is …
Johnson beállhat Trump falkájába Boris Johnson, a brit miniszterelnöki poszt várományosa Donald Trump amerikai elnök ölebévé válhat még azt megelőzően, hogy átvenné az Egyesült Királyság vezetését. Ez a brit …