Robban a bomba a szomszédban - elesik a biztosjelölt Jó eséllyel visszavonják a román kormány európai bizottsági biztosjelöltjét és helyére romániai sajtóértesülések szerint maga a miniszterelnök ülhet be.
A magyarok megint az EU fekete bárányai között Az Európai Unió tagállamainak vezetői jogos büszkeséggel vehetnének részt az ENSZ közgyűlésén, amelynek fő témája a klímavédelem ügye, miután kontinensük élen jár az ezzel kapcsolatos …
MÁV-val utazik? Ennek nem fog örülni Gigantikus felújítási munka kezdődik a Nyugati pályaudvaron, hosszú időre lezárják a csarnokot, ami rövid távon vélhetően növelni fogja a nagy csarnokon kívüli peronok zsúfoltságát.
Belenyúlhat a lakásbérlésbe a kormány Kirakhatja a bérlőket bizonyos frekventált helyeken lévő állami bérlakásukból a kormány, hogy az ingatlanokat más célokra hasznosítsa. Az érintetteknek nem ajánlanának cserelakást.
Panaszáradat jön a kormány háza tájáról Helyzetük egyre rosszabbá válása miatt panaszkodnak a közszolgálatban dolgozók a szakszervezeteknek, a hivatalokban csökken a létszám, de nem csökkennek a feladatok.
Kiderült ki jár jól a gázfűtéssel Akárhogy is változtatja a kormány az ország biztonsági gáztartalékait, mindig ugyanaz a gázkereskedő vállalat jár jól, amely az idei feltöltéssel is megtömhette a bukszáját.
Macron Putyin hálójába került? Németország, Lengyelország és a balti államok is kifogásolják, hogy Emmanuel Macron francia államfő egyfajta politikai pávatáncba kezdett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel azzal az indokkal, hogy …
Drámai javaslat: korlátozni kell a személyautók használatát Radikális javaslatra késztette a brit környezetvédőket a londoni statisztikai hivatal jelentése, amelyből kiderült, hogy Nagy-Britanniában nőtt a közlekedés károsanyag-kibocsátása az elmúlt 30 évben, annak ellenére, …
Feltámad a kommunizmus? Volna rá igény Thomas Piketty baloldali sztár közgazdász úgy véli, hogy a néhány millió vagy legfeljebb tíz millió eurónál nagyobb vagyonokat le kellene faragni erre a szintre, ám …
Itt a világvége: Putyin vesztett a népszerűségi versenyben Már nem Vlagyimir Putyin a legnépszerűbb politikai vezető Oroszországban - legalábbis az utolsó független közvélemény-kutató intézet szerint - és ami még megdöbbentőbb, olyan ellenfél győzte …