Zajlik az élet: ultimátum az EU-tól Úgy tűnik, Boris Johnson brit miniszterelnöknek csak két napot kellett várnia arra, hogy az EU-nak küldött brexitultimátumára megkapja az unió válasz ultimátumát. És nem csupán …
Hímestojás-politikába kezdett az EU Az EU nem tartja ugyan elfogadhatónak a brit kormány új válási megállapodását, de nem fogja lesöpörni azt az asztalról, mert így feladná a magas labdát …
Mélyülő szegénységben él több százezer magyar gyerek Nőtt a mély szegénységben élők száma 2014 és 2017 között, a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint felét - derült ki …
Egyre nagyobbra dagad a fideszes botrány Sajtóinformációk szerint Simonka György fideszes politikus januárban kezdődő büntetőperében a politikus rokonai mellett a Fidesz két másik parlamenti képviselőjének rokonait is a vádlottak padjára ültetik.
Orbán Viktor új jelöltjétől is óvnák Leyent Hibát követ el Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke, ha a magyar biztosra bízza a balkáni bővítés és az uniós szomszédságpolitika ügyét …
Az angolok vezére ultimátumot adott Európának - és letette a fegyvert Boris Johnson brit miniszterelnök a Konzervatív Párt kongresszusán kijelentette: vagy elfogadja az EU kormánya válási megállapodási javaslatát, vagy nem lesz megállapodás a felek között.
Kórokozó a brexit - itt a bizonyíték Pszichológiai zavarokat okozott egy brit férfinél a brexit - egyebek mellett barlangot akart ásni magának, amelyben elbújhat országa szégyene elől.
Mága Zoltán megverte a Vígszínházat Szánházak sem kaptak több pénzt az oktatási tárca kulturális támogatási keretéből, mint Mága Zoltán hegedűművész, sőt Mága "megverte" e téren a Vígszínházat.
Pénz helyett "kötelező" továbbképzés - ezt kapják a kórházak Az ÁSz olyan kórházigazgatók gazdasági ismereteinek bővítését kezdeményezte, akiknek lényegében nincs döntési jogkörük gazdasági ügyekben saját intézményeikben, mert ezekben a kormány által kinevezett költségvetési felügyelő …
Saját magát leplezte le a kormány - hátul kullog az ország az EU-ban A költségvetési törvényről készült zárszámadásból az derül ki, hogy a magyar kormány pazarlóan működik és az uniós átlagnál feltűnően kevesebbet költ az oktatásra, az egészségügyre …