Egykézik a magyar vagy még azt se A mai harmincas nők sokkal nagyobb eséllyel élik le úgy az életüket, hogy nem lesz gyermekük, mint akár a negyvenesek. A kétgyermekes családmodell hanyatlóban van, …
A Lidl és a Tesco már döntött, kivár a Spar, a Mol és az OTP A magyarországi vállalatok, a kisebbek és a nagyobbak is kockázatosnak látják, hogy kötelezővé tegyék alkalmazottaik beoltását, mert ez jelentős létszámkieséssel fenyeget, amit nem tudnának pótolni.
Magyarországot felminősítette a Coface Magyarországon egyszerre vannak jelen a pandémia első szakaszának sokkját követő gazdasági fellendülés pozitív és negatív jelenségei, ami nem könnyíti meg azoknak a vállalatoknak a dolgát, …
Sajátos módon egészségtelen a távmunka Csalódniuk kellett az irodabútorokat értékesítő vállalatoknak, amelyek arra számítottak, hogy a munkaadók felszerelik távmunkában dolgozó alkalmazottaik lakását frankó irodabútorokkal. Az emberek a konyhaasztalnál dolgoznak.
Belgrád lázad az újabb korlátozások ellen A belgrádi önkormányzat az utolsó csepp véréig harcolni szándékozik az ellen, hogy újabb korlátozásokat vezessenek be a boltok és a vendéglátó helyek nyitva tartásában. Az …
Evés közben jöhet meg a cseh üzleti ragadozó étvágya A cseh sajtó már azt találgatja, hogy Daniel Kretinsky milliárdos, aki bevásárolhatja magát kisebbségi tulajdonosként az angol West Ham United focicsapatba, be is kebelezheti az …
Hipp-hopp, jött Trump, aztán látott és titokban győzött is Cikk-cakkos folytatása lehet annak az eseménynek, hogy az USA Virginia államában a republikánus, azaz a demokrata elnökkel szemben ellenzéki jelölt Glenn Youngkin nyerte a kormányzóválasztást. …
Üzent az orosz fővállalkozó: Paks II. épült, épül és épülni is fog Az orosz fővállalkozó továbbra is fogadkozik, hogy az évtized végére üzembe helyezik az új paksi atomerőművet. Ha pedig esetleg drágább lesz majd a beruházás, mint …
Nézőpont kérdése, hogy mennyire drága a kormány díszprojektje Van olyan pénzügyi kalkuláció, amelynek alapján a magyar állam nem fizet sokat a budapesti repülőtér visszavásárlásáért, sem a korábbi eladási árhoz képest, sem nemzetközi összehasonlításban.
Úgy tűnik, újabb lehetőségtől esik el Magyarország A textiliparban megindult a gyártás visszatelepítése a távol-keletről. Ám ez a közel-keleti és a balkáni országoknak hozhat új beruházásokat, mivel ezek bérköltsége még elfogadható a …