Ideje felismerni egy kegyetlen tényt Észak-Korea diktátorával kapcsolatban Újrakezdődtek a találgatások Kim Dzsongun észak-koreai diktátor egészségi állapotával kapcsolatban, miután immáron "hivatalosan" is óriási fogyókúrán esett át, ugyanis a róla készült propagandafilm is foglalkozik …
A vendéglátás haladékot kapott, a munkavállalók nem Romániában Romániában még fél évig él a vendéglátás adókönnyítése, amiről az ágazat szereplőivel egyeztetve döntöttek. Eközben az ottani minimálbér az elfogadható élethez szükséges kiadásoknak csak a …
Becsukták a szlovák parlamentet a járvány miatt Szlovákiában szünnapot kellett elrendelni a törvényhozásban, mert olyan sok képviselő szenvedett a koronavírus támadásától, hogy túlságosan sokan hiányoztak volna a napirendi pontok tárgyalásáról.
Putyin a politikai harakirivel játszik Szakértői találgatások szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő és tanácsadói úgy gondolhatják, hogy a 2024-es elnökválasztásra előre tekintve hasznos lehet egy kis katonai konfliktus, mert egységbe …
Szaporodnak a farkasok Csehországban Csehországba egy évszázados kihagyás után visszatértek a farkasok, helyenként falatozva a haszonállatokból is. A védett állatok elleni védekezéshez ingyenes segítséget adnak az állatvédők.
Küszködik a járvánnyal Szerbia Szerbiában is gondot okoz, hogy bár az omikron koronavírus-változat enyhébb betegséget okoz, mint elődei, sok embert fertőz meg, és egyre többen kerülnek kórházba.
A delta védett az omikron ellen Szlovákia lakossága egyszerre várta felkészülten és felkészületlenül az omikron koronavírus-változat okozta ötödik járványhullámot - derült ki egy még a deltával kapcsolatos vizsgálatsorozatból.
Politikai rendezvénnyé vált az olimpia A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyan a tokiói nyári olimpiai játékok előtt lazított azokon a szabályokon, amelyek megszabják a résztvevők politikai állásfoglalásainak lehetőségeit, ám már akkor …
A végjátékhoz közelít a brexit násznagyának politikai performansza Boris Johnson brit miniszterelnök kabinetjének egyik tagját megkérdezték egy televíziós interjúban, hogy nem érzi-e úgy, mintha a Roma utolsó napjairól szóló történet egyik szereplője lenne, …
Hangnemet váltott a kormány az Európai Bizottságnál a gyerekvédelmi törvény ügyében Varga Judit igazságügyi miniszter szerint tévesen gondolja az Európai Bizottság, hogy a nemváltás vagy a homoszexualitás a kormány szerint rossz dolog, és ezért korlátozzák a …