Kiüti Románia gazdaságát a háború A Babeș-Bolyai Tudományegyetem két magyar közgazdász szakértője szerint Románia gazdasága súlyos növekedési veszteséget szenvedhet el az orosz-ukrán háború miatt, és ez az optimista forgatókönyv.
Kaczynski egy huszárvágással megoldaná az ukrán válságot Jaroslav Kaczynski, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság elnöke, aki részt vett a kelet-közép-európai miniszterelnökök kijevi látogatásán, sajátos megoldást javasolt, az orosz-ukrán háború lezárására.
Újabb nagyvállalat áll le Romániában Az egyik legnagyobb romániai vegyipari vállalat is bedobta a törölközőt, legalábbis egy időre, az elszállt energiaárak miatt. A dolgozókat egyelőre kényszerszabadságra küldik, de ha nem …
Ügyetlenkedik a minisztérium: zavar a menekültek orvosi ellátásában Egymást követően két rendeletet kellett kiadni az Emberei Erőforrások Minisztériumának (Emmi) az Ukrajnából érkező menekültek egészségügyi ellátásával kapcsolatban, mert az elsőben nehezen értelmezhető utasítások szerepeltek.
Sztrájkba léptek a tanárok Elkezdték a tanárok a március 16-ától meghirdetett sztrájkjukat, miközben diákjaik számos helyen szolidaritási tüntetéseken állnak ki mellettük. A tudnivalókról élő beszámolóban tudósít az Eduline hírportál.
Nagy változtatásra szánhatja el magát az EU Az Európai Unió tagállamainak munkaügyi és foglalkoztatási miniszterei támogatják az az uniós elképzelést, amely szerint az EU-ban tevékenykedő cégek anyavállalatainál női kvótát vezetnének be.
Bombariadók voltak a Moszkvába tartó gépeken Bombariadók sorozata akadályozza a szerb nemzeti légitársaságot abban, hogy mintegy légihidat létesítsen Moszkva és Belgrád között utat nyitva azok előtt, akik az orosz repülőkre vonatkozó …
Szembeállítja egymással az orosz családok tagjait a háború Az orosz családok tagjai közé éket ver a háború: az idősebbek elfogadják a hivatalos propagandát, amely szerint igazságos "katonai műveleteket" folytat az orosz hadsereg az …
Lehet, hogy kamikazegondolkodás irányítja Putyint Riasztó képet fest a Vlagyimir Putyin államfő körüli szűkebb és tágabb elitről és az orosz társadalomról egy moszkvai tudósítóként tapasztalatokat szerzett brit újságíró-szakértő, aki könyvet …
A Magyarországon is ismerős prés alá került Szlovákia kormánya Nyomás alá került a szlovák kormány is az infláció miatt, a nyugdíjasok és az egészségügyi dolgozók érdekvédelmi szervezetei szerint kevés, amit Poszony a tesz annak …