Bukással ér véget Putyin Nyugaton elismert sztárbankárának története Elvira Nabiullinát, az orosz jegybank elnökét egy ideig körülrajongták a nyugati pénzügyi világ, ám mostanra kiderült, hogy amit korábban a sikereként könyveltek el, az is …
Szög és csavar hiján állhatnak le építkezések Németországban már szögből és csavarból is hiány van az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók miatt - állítja a szerbiai köztévé berlini tudósítója. Szerbiában is romlik a …
Rossz hírt kapott a magyar kormány, elmaradhat a találkozó Várhatóan elmarad a visegrádi 4-ek védelmi minisztereinek március 30-31-ére tervezett budapesti találkozója, mert a lengyel és a cseh tárcavezető kifogásolja a magyar kormány viselkedését az …
Válságban egy patinás magyar ágazat Folyamatosan zsugorodik Magyarországon a dohánytermesztés, pedig lenne kereslet a füstölni való nyersanyagára. A gond az, hogy a kiöregedő termelők helyét nem veszik át fiatalok.
Vajdaságiak segítik az ukrajnai menekülteket az oroszbarát Szerbiában Miközben Szerbia lakói jellemzően az oroszok pártján állnak az ukrán-orosz háborúban, a vajdasági magyarok közöl egyre többen gondolják úgy, hogy segítséget kell nyújtaniuk a Ukrajnából …
Arra is készülnek a finnek, ha netán ismétlődne a finn-orosz háború A finnek több tucat háborút vívtak az oroszokkal, az 1940-es téli háborúban csak komoly területi és ipari vesztességgel tudtak megszabadulni a szovjet inváziótól, miután súlyos …
Sokkoló élményben lehet részük a déli határon túl a magyar autósoknak Szerbiában már arra is kell számítaniuk az autósoknak, köztük a magyaroknak, ha arra visz az útjuk, hogy a fejük felett repülő helikopterből ellenőrzik a szabálysértéseket.
Átlátszó: korrupciógyanús Süli miniszter hárommilliárdos Paks II. megrendelése Az Átlátszó birtokába került egy olyan tanácsadói szerződés a paksi bővítéssel kapcsolatban, amelynek tartalmáról a kormány oldaláról nem nyilatkoznak, miközben egy ellenzéki szakértő szerint felveti …
Startupokat díjaztak borászati újításukért A borászatban jeleskedő startupokat ismertek el innovációjukét egy-egy díjjal, a nyertesek jelentős tőkebefektetést remélhetnek, amellett, hogy gazdagabbak lettek egy tapasztalattal.
Az oroszok már az EU nappalijában vannak Miközben kevesebb, mint ezer oroszt sújtott beutazási korlátozással az EU, az elmúlt évtizedben a pénzért letelepedési engedélyt kínáló programok keretében húszezer orosz kapott letelepedési engedélyt.