Rába : gyanúsak voltak az iráni rendszámok A Rába Rt. tavaly elnyert, összesen 13 millió dollár értékű iráni megrendeléseiből 2001-ben a tervezett 6,5 millió dollárnyi helyett csak 5 millió dollárnyi valósult meg, …
Közgyűlési igen a Skála-részvények kivezetésére A Skála-Coop Rt. mai közgyűlésén megjelent 84,69 százaléknyi részvényes csaknem 100 százaléka elfogadta a T-sorozatú részvények tőzsdei kivezetéséről szóló határozatot - tudósított munkatársunk.
Lefele nyitott a BUX Tegnapi záróértéke alatt 21,86 ponttal, azaz 7732,52 pontotn kezdte meg a mai kereskedést a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe a BUX. A vezető részvények közül a …
Erősödik a forint Jelenleg 244,30 forint környékén kereskedednek a forinttal a bankközi piacon, ami 11,6 százaléknak felel meg a sáv erősebbik oldalán. Tegnap valamivel gyengébb volt a magyar …
Gyorsul a cseh infláció Az előzetesen várt 1,4 százalék helyett 1,5 százalék volt januárban a hó/hó alapon mért fogyasztó áremelkedés Csehországban, az éves index pedig 3,7 százalékos drágulást mutat …
Mindjárt nyílik a Lehel Ma délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között kerül sor a Lehel-csarnok megnyitására. A régi Lehel-piac helyén álló vásárcsarnok mindhárom szintjén 49 üzlethelység várja a vásárlókat. …
Lefele nyitottak a nyugat-európai tőzsdék Tegnapi záróértékük alatt kezdték ma a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 jelenleg 0,2 százalékos mínuszban van, a frankfurti DAX és a párizsi …
A működő vállalkozások száma 79 ezerrel nőtt tavaly A működő vállalkozások száma tavaly közel 79 ezerrel gyarapodott, melynek mintegy 49 százalékát az egyéni, 51 százalékát pedig a társas vállalkozások számának növekedése tette ki. …
Emelkedtek Ázsiában a részvényárak A New York-i pesszimizmus ellenére emelkedtek Ázsia vezető tőzsdéinek tőzsdeindexei. A tokiói Nikkei-225 1 százalékot meghaladó erősödést produkált zárásra, a hongkongi Hang Seng 0,76 százalékkal, …
Személyi változások az OTP Alapkezelőnél Póhner Anikó saját kérésére, közös megegyezéssel március 15-i hatállyal távozik az OTP Alapkezelő Rt. vezérigazgatói székéből, utódja a CA-IB Alapkezelő Rt. jelenlegi vezérigazgatója, Holtzer Péter …