A piac mérsékelt áremelkedést vár júliusra A lapunk által megkérdezett elemzők szerint júliusban 4,8 százalékon maradt a fogyasztói árak éves növekedési üteme, a havi index pedig 0,1 százalékos drágulást mutat majd. …
Változatlan kamatszintre számít a piac Nem várnak kamatváltoztatást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől a NAPI Gazdaság által megkérdezett makroelemzők. A szakértők többsége szerint a cseh jegybank …
Jövőre 150 milliárd jut a lakásprogramra A Magyar Szocialista Párt (MSZP) a jelenlegi 2,3 milliárd forint helyett 50 milliárd forintot költene lakásrehabilitációra, a teljes lakásprogramra pedig 150 milliárd forint jut majd …
A GKM szerint tartható az inflációs cél Bízik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei évi inflációs céljának teljesülésében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), bár a tárca szakértői szerint az év hátralevő …
Korrekció kora este Úgy tűnik megállt a mai zuhanás, sőt az erősödő amerikai mutatók hatására felfelé indultak korábbi 6 százalék körüli mélypontjukról az európai indexek. A londoni FTSE-100 …
Kötvényekbe menekülnek a befektetők Úgy tűnik, hogy a részvénypiacokkal kapcsolatos bizonytalanság fokozódása újra a biztonságosnak tekinthető amerikai államkötvények felé tereli a befektetők pénzét. Az amerikai állampapírpiaci hozamok a Wall …
Történelmi mélységben a reál A mai nap bekövetkezett 1,7 százalékos gyengülés után 2,97 reált adnak egy dollárért, azaz a brazil valuta soha nem látott mélységbe süllyedt a dollárral szemben. …
Jól fogy az Xbox Az NPD Group által készített felmérés tanúsága szerint az Xbox tavaszi árcsökkentését követő két hónapban a konzol eladásai 131 százalékkal nőttek. Az Xbox novemberi premierje …
Dél-Koreában vizsgálódna az EU A német Infineon Technologies AG panasza nyomán vizsgálóbiztosokat küldene az Európai Unió (EU) Dél-Koreába annak tisztázása végett, hogy kaptak-e állami támogatást az ázsiai ország félvezetőket …
Jövőre 150 milliárd a lakásprogramra A Magyar Szocialista Párt (MSZP) jövőre 50 milliárd forintot költene lakásrehabilitációra a jelenlegi 2-3 milliárd forintos éves keret helyett. Jövőre a teljes lakásprogramra mintegy 150 …