BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Kolozsi Pál

02.
23.
23:59

Megtriplázódott a folyó hiány?

A NAPI Gazdaság által megkérdezett hat makroelemző átlagosan 590 millió euróra teszi a folyó fizetési mérleg tavaly decemberi hiányát - az adatot holnap teszik közzé -, ezzel 3,74 milliárd euróra emelkedhetett a 2002-es éves deficit. A hiány 2000-ben 1,43 milliárd eurót, 2001-ben pedig csak 1,24 milliárdot tett ki. A jegybank legutóbbi inflációs jelentése 2002. decemberre az utóbbi évek legmagasabb, mintegy 650 millió eurós folyó hiányát jelezte előre, az év egészére pedig 3,8 milliárd eurós deficitet valószínűsített. Az inflációs jelentés szerint a korábban előre jelzettnél nagyobb külső egyensúlyromlást az államháztartás finanszírozási igényének növekedése okozta. Az elemzők decemberi prognózisai viszonylag szűk sávban, 470 és 650 millió euró között szóródtak, azaz közülük még a leginkább optimista is csaknem 150 millió euróval magasabb hiányt vár annál, mint amit 2001 utolsó hónapjában regisztráltak. A szakértők szerint a folyó deficit mintegy kétharmada az árusoron halmozódott fel, a szolgáltatások egyenlege pedig nullszaldó közeli volt. A korábbi években decemberben jelentős profitrepatriálást regisztráltak, az idén azonban viszonylag mérsékelt, legfeljebb 200 millió eurós nyereség-hazautalást valószínűsítenek az előrejelzések. A jegybank a fizetésimérleg-statisztika módszertanának két lépcsőben történő módosítása keretében kedden már nemcsak a fizetési forgalmon alapuló, hanem a vámstatisztikát figyelembe vevő külkereskedelmi adatokat is közli. Tavaly az év első tizenegy hónapjában a vámstatisztikai mérleg 2,911 milliárd, a jegybank által eddig használt, a tényleges fizetéseket tükröző jelentés pedig 2,860 milliárd eurós deficitet mutatott, így a tavalyi adatokat feltehetően nem módosítja számottevően a módszertani váltás. A 2000-es, illetve a 2001-es évek külkereskedelmi hiányai jelentősen nőhetnek - vélik a lapunk által megkérdezett elemzők, rámutatva, hogy a két elszámolás különbsége ekkor több mint kétmilliárd eurót tett ki. Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza szerint ennél kisebb lesz a változás, a vámstatisztika ugyanis a fuvarozási számlákat is tartalmazza, márpedig ez a fizetési mérlegben a szolgáltatások sorát terheli. Az elemzők szerint a múltbeli adatok módosulásának nem lesz komoly piaci hatása.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
02.
17.
23:59

Az export húzta az ipart

Tavaly decemberben 9,6 százalékkal bővült az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest, így 2002 esztendő egésze 2,6 százalékos növekedést hozott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett végleges adataiból. A bővülés az 5,7 százalékos dinamikát mutató kivitelnek köszönhető, a belföldi értékesítés stagnált. Egy évvel korábban 3,6 százalékos növekedést jegyeztek fel, 2000-ben pedig még 18,1 százalékkal nőtt az ágazat termelése. Az iparon belül kiemelkedő jelentőségű feldolgozóipari termelés tavaly az ipari konjunktúra gyengülése ellenére is 3,6 százalékkal emelkedett, a 13,3 százalékos decemberi növekedés pedig szintén bizakodásra adhat okot. A feldolgozóipari kivitel 5,8 százalékkal volt magasabb 2002-ben, mint egy évvel korábban és jó jel, hogy decemberben az új exportrendelések több mint 20 százalékkal emelkedtek. A szakértők szerint a szektor idei teljesítménye a nyugat-európai fellendülésen áll vagy bukik. A prognózisok alapján amennyiben beindul az ottani konjunktúra, úgy 2003 egészében 4-6 százalékkal is bővülhet a termelés.

Szerző(k):
Kolozsi Pál