Kiderült, melyek az igazi halálutak Magyarországon Hazai baleseti földrajz: a HVG hetilap egybegyűjtötte a legveszélyesebb magyarországi közutakat a Közlekedési baleseti statisztikai évkönyv, 2016 című KSH-kiadvány alapján.
Itt az új dobás az Alditól - ilyet még nem léptek Magyarországon Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. bejelentette, hogy Magyarországon is utazással és szállással bővíti kínálatát. Az Aldi Utazás márkanév alatt induló szolgáltatásban a lánc Közép-Európa legnagyobb …
Szabadlábra helyezhetik a "Balkán mészárosát"? A szerb kormány illetékes bizottsága egyetért azzal, hogy Szerbia kezeskedjen a Hágai Nemzetközi Törvényszéken annak érdekében, hogy a súlyos beteg Ratko Mladicot Szerbiában kezeljék. A …
Brutális különbségek az Aldi és a Coop között - ezekről hallgatnak A Munkástanácsok azt szorgalmazza, üljenek le a kereskedők és hozzanak létre egy ágazati kollektív szerződést, amit persze - a szakszervezet szándéka szerint - kiterjeszthetnének az …
Gázzal fűt? - Nagyon jó hír érkezett! Mintegy 1,5 milliárd forint összegű támogatás érhető el az Otthon Melege Program keretében gázkonvektorok cseréjéhez, amelyre szeptember 21-étől lehet pályázni. A VGF Szaklap egybegyűjtötte a …
Drágább a rezsi, mint négy éve - brutális gázárcsökkenést követelnek Törvényjavaslatot nyújtott be az MSZP, azt szeretnék, hogy a kormány csökkentse a lakosság rezsiköltségeit októbertől. Szerintük 32 százalékkal lehetne csökkenteni a földgáz árát az átlagfogyasztás …
Így készül Orbán a brexit utáni időszakra Magyarország és Nagy-Britannia közös érdeke, hogy a jövőben is szoros legyen a két ország közötti gazdasági együttműködés - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Philip …
Lecsapott a rendőrség az utakon - mutatjuk az eredményeket A rendőrök háromnapos országos akciója során összesen 4249 alkalommal állapították meg a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztását - közölte a rendőrség csütörtökön honlapján.
Nincs megállás: itt az újabb csúcs Budapesten A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,11 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 38 243,20 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs.
Elhasalt a forint estére Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök kora este a reggeli szintekhez képest - írja az MTI.