Felajánlást tett a Google - így kerülnék el a durva bírságot A Google javaslatot terjesztett elő egy önálló felületen elérhető vásárlói árösszehasonlító keresőprogram létrehozására az Európai Bizottság nagy összegű bírsága kifizetésének elkerülése érdekében - idézi az …
Új metrómegálló épülhet Budapesten - íme, a tervek Jelentős infrastrukturális fejlesztések várhatók a következő években a Liget-projekt nyomán, ami az érintett járatok megújítását és kapacitásának bővítését egyaránt jelenti – válaszolta a Világgazdaság megkeresésére …
Merkel jobbkeze elveszítheti eddigi pozícióját Wolfgang Schäuble eddigi pénzügyminisztert jelöli a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöki tisztségére a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a kezdeményezést a liberális FDP is támogatja - jelentették …
Nagy bejelentést tett az Audi - Győrben komoly újdonság jön A német cég még a nyár folyamán jelentette be, hogy az elkövetkező években 20 új elektromos modellel áll elő, az első gyártása pedig már 2018-ban …
Alig mozgott a forint estig Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda kora este a reggeli szintekhez képest - írja az MTI.
Nehézkes napja volt Budapestnek A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,94 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 37 244,30 ponton zárt szerdán - írja az MTI.
Hónapokkal előre törölt járatokat a Ryanair - négyszázezer utast érint Több járatot is töröl a téli és a jövő nyári menetrendből az ír Ryanair diszkont légitársaság, mert csökkenti flottája méretét.
Amerikai kitiltási botrány: újraindult a per Megkezdődött a megismételt elsőfokú büntetőper T. Viktor András ellen hivatali befolyással üzérkedés miatt szerdán a Fővárosi Törvényszéken. A férfi a vád szerint azt mondta a …
Távfűtés: nagyon sokan előremenekülnek Budapesten 1250 távfűtéses épületben kérték a szeptemberi hűvös idő miatt eddig, hogy a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. az üzemviteli megállapodásban szereplő időpontnál korábban indítsa el …
Már a héten beköszönhet a fagy - itt az előrejelzés A hét vége felé kissé hűvösebb, de nagyrészt száraz léghullámok áramlanak fölénk. A derült, szélcsendes helyeken emiatt már talajmenti fagyokra is fel kell készülni - …