A nyugdíjasok nagy durranásra készülhetnek szerdán Október 18-án szerdán összeül az Idősek Tanácsa, ezt követően pedig Balog Zoltán miniszter szerint komoly bejelentésekre számíthatnak a nyugdíjasok. Valószínűleg most válhat hivatalossá, hogy az …
Ötnapos hosszú hétvége jön - mutatunk minden tudnivalót! Január 1-től hatályos, de már nyilvános az NGM rendelete a munkaszüneti napok körüli munkarendről. Ennek alapján jövőre több lesz hosszú hétvége, mint az idén, de …
Végső határidőre figyelmeztetnek sok tízezer állami alkalmazottat Ahhoz, hogy november elsejétől az egészségügyi dolgozók használni tudják az új elektronikus rendszert, legkésőbb október 20-ig igényelniük kell az e-személyit - hívta fel a figyelmet …
Fordulat a csomagküldésben - ebből nagy feszültség lehet Munkaerő-, és kapacitáshiánnyal küzd a logisztikai szektor, így illúzió azt hinni, hogy a Magyar Posta fennakadásait majd a futárcégek képesek lesznek ellensúlyozni az év végi …
Nagy bajban a kisboltok - tízezrével csuktak be A KSH adatai szerint 2010-2016 között 18 ezerrel csökkent a boltok és a vendéglátóhelyek száma. Ez viszont csak a végeredmény, mivel emögött az húzódik meg, …
Ha ilyen sárga csekket kap, ne fizesse be! - Itt a figyelmeztetés Elévült, ráadásul valótlan szemétdíjtartozást próbál behajtani egy makói lakoson egy dunaújvárosi pénzbehajtó cég - hívta fel a figyelmet a Délmagyar.hu. A lap utánajárt az esetnek …
Nyugdíjra spórol? Akkor ez a hír érdekelni fogja A legfrissebb adatok szerint nagyot nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárakba újonnan belépők száma. A pénztárak jó teljesítménye ismertségüknek, költséghatékonyságuknak és a már hosszú ideje rendre elért …
Itt a várva várt hír a nyugdíjakról - jegyezze meg ezt a dátumot! Jövő hónap 10-én egy utalványon kapják meg az érintettek a novemberi nyugdíjat, az egyösszegű emelést és a nyugdíjprémiumot – értesült a Magyar Idők. A posta …
Kiderül, meddig merészkedhetnek Orbánék - nagy döntés előtt az Európai Bíróság Az Európai Bíróság hamarosan ítéletet mond a multik áruházakra kivetett sávos adókról. Eldőlhet, hogy felfüggeszthet-e egy különadót a Bizottság. Eddig nem változtak a piaci súlyok. …
Súlyos a helyzet jogosítványoknál - így verik fel az árát A híresztelések szerint alsó hangon kétszázezer forint egy B kategóriás jogosítvány ára. A Vezess.hu körbenézett a piacon és utánajárt, mi kerülhet ennyibe az okmányon megszerzésében.