Kelet-nyugati találkozási pont marad a Viennafair Nyár helyett idén ősszel, 2013. október 10−13. között tartják a Viennafairt, elkerülendő a dátumok ütközését más művészeti vásárokkal.
A külföldiek tartják életben a magyar kortárspiacot Szinte tetszhalott állapotba került a magyar kortárspiac − állítják a galériák −, a hazai gyűjtők eltűntek, csak a külföldiek vásárolnak még úgy-ahogy. Már a nemzetközi …

A túlkínálat uralta a tavaszi aukciós szezont Jól tudott vásárolni a hazai tavaszi árveréseken az, aki nem azok népesebb táborát gyarapította, akik most már kénytelenek akár veszteséggel is túladni korábbi szerzeményeiken. Ez …
A túlkínálat uralta a tavaszi műkereskedelmi szezont Jól tudott vásárolni a hazai tavaszi árveréseken az, aki nem azok népesebb táborát gyarapította, akik most már kénytelenek akár veszteséggel is túladni korábbi szerzeményeiken. Ez …