Kevesebben jelentkeztek az önköltséges felsőoktatásba Több mint 105 ezer diák adott be jelentkezést a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, ez nagyjából megegyezik az előző esztendő adatával - közölte Maruzsa Zoltán …
Milliós hitelezési csalások miatt emelt vádat az ügyészség Fiktív munkáltatói igazolásokkal és adásvételi szerződésekkel jutottak több millió forintos hitelekhez azok a terheltek, akik ellen vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség - tájékoztatott a …
Feljelentést tesz a gázárcsökkenés elmaradása miatt az LMP Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az LMP a gázárcsökkenés elmaradása miatt - közölte Szél Bernadett társelnök csütörtökön.
Csányi: indokolatlan, hogy Beva-tagok fizessék meg a Quaestor-hiányt Mivel a tisztességesen működő befektetési szolgáltatók semmilyen módon nem tudják befolyásolni a többi ilyen szolgáltató működését,\"mindenképpen indokolatlan\", hogy a szektor többi szereplője fizesse meg a …
Húsvéti ellenőrzés: az üzletek felében nem stimmelt valami A március elején indult húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzések során 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenőrök, a tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az …
Kúria: nem lehet népszavazást kiírni a vasárnapi zárva tartásról Helybenhagyta a Kúria szerdai végzésében a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, amelyben az NVB megtagadta az Összefogás Párt elnökének a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási …
Horváth Csaba: nem muszáj bekapcsolni a dugódíjfizető rendszert El lehet kerülni a budapesti dugódíj bevezetését - fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselője. Horváth Csaba arról is beszélt, …
Orbán: ésszerű mélyen együttműködni Kazahsztánnal Ésszerű mély együttműködést kialakítani Kazahsztánnal, mert ez a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Asztanában. A kormány úgy döntött, hogy …
Vagyonkutatás a Hungária Értékpapír Zrt.-nél! A Hungária Értékpapír Zrt.-nél folyó nyomozás keretében alapos vagyonkutatás végzésére adott utasítást a március 24-én alakult, három ügyészből álló munkacsoport, egyúttal kezdeményezték az előzetes letartóztatásban, …
A muszlim tábornok nyerte a nigériai elnökválasztást A voksok 54 százalékával az ellenzéki Progresszív Kongresszus (APC) párt jelöltjét, a muszlim Muhammadu Buharit választották elnökké Nigériában. A volt tábornok bő 2,5 millió szavazattal …