Mustárgázt vethettek be Irakban Mustárgáz nyomait fedezték fel egy, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorcsoport fegyveresei által az iraki kurd erők állásaira kilőtt lövedéken - közölte az amerikai …
Nem nagyon \"kapkodnak\" a letelepedési kötvényért Július végéig 537 külföldi állampolgár jegyzett letelepedési kötvényt, amely időarányosan kevesebb mint a fele a tavalyi eredménynek - írja a Magyar Nemzet.
Kim Dzsong Un teljes harckészültséget rendelt el a két Korea határán Teljes harckészültséget rendelt el a két Korea határán Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.
Szlovákiát bírálta az Európa Tanács főtitkára Szlovákiát bírálta a menekültek szelektív befogadása miatt Thornbjörn Jagland, az Európa Tanács főtitkára (képünkön).
1880 óta nem volt erre példa Az idei július az elmúlt 135 év legmelegebb hónapja volt a Földön, és csaknem bizonyos, hogy a forróság szempontjából 2015 megdönti majd a tavaly felállított …
A túl sok munka gutaütés okozhat Lényegesen nagyobb eséllyel kapnak gutaütést azok, akik sokat dolgoznak egy nemzetközi kutatás szerint.
Lázár Simicskáról is beszélt Lázár János szerint a legkényesebb kormányzati ügyek megoldásához szükséges elképzeléseit mindig támogatja a miniszterelnök, hiszen tőle kapja a feladatokat.
Új gazdára vár a Beatles első lemezszerződése Ritka Beatles-emléktárgyakra, köztük a zenekar első lemezszerződésére, valamint a John Lennon és Yoko Ono Ágyban a békéért elnevezésű 1969-es akciójának montreali állomásáról származó papírdarabra licitálhatnak …
A bevándorlókon pörög a Fidesz Sürgős eljárásban fogadhatja el a parlament a Büntető törvénykönyv (Btk.) illegális bevándorlással összefüggő szigorítását, a Fidesz és a KDNP szeptember 3-ára és 4-ére javasolja összehívni …
Csökkent a benzin ára Bruttó 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.