Nagy a tülekedés az új szuperhitel körül: tízből négyen felvennék A K&H felmérése szerint a cégek 40 százaléka tervezi, hogy részt vesz az MNB új hitelprogramjában, az NHP Hajrában. Főleg forgóeszközhitelt keresnek.
Terven felüli nyereség a Takarék-csoportnál Az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) a tervezettnél nagyobb, 8,3 milliárd forintos egyedi tárgyévi eredményt ért el (IFRS szerint) tavaly, miközben a Takarék Csoport …
Belehúzott a forint a hétvégére Sokat erősödött a forint csütörtökön, 353 forint alá ment az euró ára.
Nagy a tolongás a bankoknál - rárepültek a cégek az olcsó hitelre Sorban állnak a cégek az Magyar Nemzeti Bank olcsó hiteléért a bankoknál. Főleg forgóeszköz-finanszírozásra keresik a kölcsönt, de az agrárium beruházásokra is felvenné a hitelt. …
Ingyenes biztosítást ad az egészségügyi dolgozóknak a Generali Kétmillió forintos életbiztosítást kapnak az egészségügyben dolgozók, akik a frontvonalban állnak.
Figyelmeztetést adtak ki: rendkívül veszélyessé vált az emberekre a bezártság A bezártság miatt többszörösére nőtt az otthoni balesetek száma, országszerte naponta ezrével jeleznek négy fal között bekövetkezett káresetet a biztosítóknál. A szakma a veszélyhelyzet idején …
Így készül a forint a hosszú hétvégére Csütörtökön nyitás után erősödött a forint. A négynapos munkahét utolsó napján alig 354 forintba kerül az euró.
Most még többet nyerhet a szuperkötvénnyel A MÁP+-nál is megugrott a visszaváltások volumene az elmúlt hetekben, a forgalmazók egy része pedig úgy döntött, eladja a saját ügyfeleinek a visszaváltott papírokat. Aki …
Kapott egy kis haladékot a nehéz helyzetbe került magyar biztosító Az MNB döntése szerint május helyett legkésőbb augusztus elejéig kell teljesítenie a CIG EMABIT biztosítónak a szavatolótőke-helyzetének rendezésére hivatott tervet. A határidő meghosszabbítását az indokolja, …
Itt vannak az extra olcsó hitelkártyák Van már 3 százalékos thm-ű hitelkártya is, ez a tizede a korábban megszokottnak. A jó világ azonban csak december végéig tart, utána emelkedik a kamat …